A budapesti Örkény Színház előadásai határon túlról is elérhetőek lesznek

Októberben megkezdi előadásainak rendszeres, élő online közvetítését a budapesti Örkény Színház, ahol az új évadban tíz új bemutatót terveznek. A több kamerával, élőben közvetített előadásokat egy átlagos színházjegy áráért lehet majd megnézni.

A nézők esetenként több kép közül választhatnak, chatelhetnek egymással, bizonyos előadások után pedig virtuális közönségtalálkozón is részt vehetnek majd. A szolgáltatás asztali- és táblagépen, mobileszközön és okostévén is elérhető lesz.

Az előző évadban elmaradt három produkció mellett hét új bemutatóval készül új évadára az Örkény Színház. A 2020/2021-es évadban is meghatározó a fiatal rendezők jelenléte, tájékoztatta a teátrum az évadnyitó társulati üléséről szerdán az MTI-t.

Mint írták, a társulat pótolja az előző évad három elmaradt bemutatóját. Szeptember 18-án az Örkény Stúdióban Orwell disztópiájának színpadi adaptációja kerül színre '84 címmel Widder Kristóf rendezésében, majd ugyanott október 9-én Racine Andromakhéját láthatja a közönség. Az előadás rendezője Gáspár Ildikó. Ugyancsak október 9-től látható a nagyszínpadon a Zűrzavar 2045, amely Lev Birinski Bolondok tánca című tragikomédiájából készült és Polgár Csaba rendezi.Október 24-én a Kiváló dolgozók című darabot mutatják be, szerzői Boross Martin (ő a rendező is), Neudold Júlia és Szabó-Székely Ármin. A műfaj dokumentarista színház, a társulat tagjai mellett civil szereplők lépnek színpadra. Az előadás a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál egyik programja.

Szabó Magda klasszikusának, Az ajtónak 2021. január 15-én lesz a bemutatója a nagyszínpadon Gáspár Ildikó rendezésében, február 5-én az Örkény Stúdióban Ingmar Bergman Jelenetek a bábuk életéből című filmjének színpadi adaptációját mutatja be a társulat, az előadást Ördög Tamás rendezi. Ugyanott lesz látható február 19-től a Winterreise Tarnóczi Jakab rendezésében; Schubert dalciklusával Borsi-Balogh Máté lép a nézők elé.

Mácsai Pál rendezi Bertolt Brecht A szecsuáni jólélek című példázatát a nagyszínpadon, bemutatója április 30-án lesz, akárcsak Schwechtje Mihály rendezésének az Örkény Stúdióban, amelynek munkacíme Szex. Újra. El. A bemutatók sorát Takács Nóra Diána önálló dalestje zárja az Örkény Stúdióban május 28-án, az előadás zenei vezetője Kákonyi Árpád.

A közlemény kitér arra, hogy a teátrumban megkezdődnek a Végtelen tréfa című összművészeti vállalkozás munkái. Mint írták, David Foster Wallace regénye az X generáció Ulyssese, interpretálása túlmutat a jelenleg ismert színházi kereteken. Az előadás rendezője Bodó Viktor, a bemutató a 2021/2022-es évadban lesz.

Kapcsolódók

Kimaradt?