Megnyílt az első „Covid-kori” Velencei Filmfesztivál

A szerdán elkezdődött 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitó sajtóértekezletén Cate Blanchett, a nemzetközi zsűri elnöke a szervezők ötletességét és rugalmasságát méltatta, amellyel sikerült megrendezniük az első nagy „Covid-kori” fesztivált.

Az Oscar-díjas ausztrál színésznő hozzátette, hogy a fesztivál művészeti igazgatója, Alberto Barbera és csapata az utóbbi hónapokban összegyűjtötte a globális filmes ágazat szereplőinek igényeit, elvárásait, vágyait, azokét, akik jelen tudnak lenni Velencében és azokét is, akik nem.

A 77. Velencei Filmfesztivált a pandémia miatt szűkített program, kevesebb sztárvendég és szigorú egészségvédelmi intézkedések jellemzik. Blanchett a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a filmipar, akárcsak a többi ágazat, óriási kihívásokkal került szembe az elmúlt időszakban a pandémia miatt.

 

Cate Blanchett a Variety.com beszámolója szerint elmondta, hogy a Velencei Filmfesztivál segít az ágazat talpra állásában a mozikat bezárásra, a produkciókat leállásra, a fesztiválokat halasztásra vagy az online térbe kényszerítő pandémia után. Megjegyezte, hogy mivel a streaming szerepe nagyon megnőtt a karantén alatt, izgalmas témát kínál az is, hogy milyen hatása van ennek a mozikra.

Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója, aki hét másik tekintélyes európai filmfesztivál vezetőjével együtt érkezett Velencébe, rámutatott arra, hogy a mozik már több mit száz éve működnek, míg a streamingplatformok mindössze öt éve jelentek meg.

A Cate Blanchett vezette nemzetközi zsűri 18 versenyfilm közül választja majd ki az Arany Oroszlán-díjas alkotást. A mezőnyben Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című, kanadai-amerikai koprodukcióban készült alkotása is szerepel, melynek executive producere Martin Scorsese.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 2. és 12. között zajlik a lagúnák városában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?