Mégsem lesz zsűritag a velencei filmfesztiválon Cristi Puiu

Cristi Puiu román filmrendező mégsem lesz zsűritag a velencei filmfesztválon, helyette Matt Dillon amerikai színész vesz részt a szeptember 2-től 12-ig tartó filmszemlén, jelentették be kedden a szervezők.

A román sajtóban megjelent az a feltételezés, hogy a filmrendezőt a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) tett maszkviseléssel és járványügyi korlátozásokkal kapcsolatos elítélő kijelentései miatt cserélték le. Malmkrog című filmje kolozsvári vetítésén a rendező embertelennek nevezte azt, hogy a nézők 200 percig maszkban kénytelenek ülni. A szervezők azonban ezt a feltételezést nem erősítették meg, a fesztivál szóvivője azt mondta, nem árulhatja el, mi állt a döntés hátterében.

A szervezők ugyanakkor megköszönték Puiunak, hogy eredetileg elfogadta a felkérést és igyekezett annak eleget tenni akkor is, amikor váratlan nehézségek léptek fel.

Matt Dillon már Olaszországban van, ezért a koronavírus miatt bevezetett utazási korlátozások nem jelentenek akadályt számára. A velencei zsűri további tagjai idén Cate Blanchett, Veronika Franz, Joanna Hogg, Nicola Lagioia, Christian Petzold és Ludivine Sagnier.

Kapcsolódók

Kimaradt?