Vasárnapig zajlik a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF). Bár a kizárólag szabadtéri, késő esti vetítéseken némi kényelmetlenséget okoz a maszk és a hűvös levegő, több olyan filmet is láttunk, amiért megérte fennmaradni. Rabul ejtett fordítókról, a háborús időket tehetetlenül szemlélő értelmiségiről és a felnőtteknek életvezetésből leckét adó, halálosan beteg tinédzserről szóló filmeket ajánlunk.

Régis Roinsard: Teljes titoktartás (Les traducteurs)

A Kiadó. Olvasók számára mellékes, viszont a szerző életművének ura vagy gyilkosa tud lenni. Hasonlóan a fordítóké is. Ezt a lényeges irodalomipari tényezőt ragadta meg Roman Compingt, Daniel Presley és Régis Roinsard (utóbbi rendezőként is), és írtak belőle vérbeli krimi-thrillert a whodunit klasszikus zsánertöredék szellemében. Az angolszászos elbeszélési modorhoz nemzetközi stábot szerződtettek, a film alapnyelve viszont a francia, melyet mindenki választékosan beszél. A konfliktus egy francia fiktív sikerkönyv harmadik kötetének közelgő párhuzamos piacra dobása körüli kalózkodás kapcsán robban, és a fordulatok észvesztő sebességű viharában – különösen a történet második felében – néző legyen a talpán, aki bírja követni.Van egy francia szerző, aki álnév alatt az évszázad regényét írja, három felvonásban. Viszik, mint a cukrot, a kiadónak hatalmas hasznot hajtva. A harmadik kötetből a kiadó értelemszerűen világraszóló eseményt fabrikál, és a francia eredetivel együtt egyszerre kívánná kihozni 9 másik nyelven is. Összesereglik tehát kilenc fordító, bezárják őket egy palota hatalmas pincéjébe, és a szöveget részletekben kapják kézhez. Internethozzáférésük nincs, mivel a kiadó roppant vigyáz, hogy a regényből semmi ne kerüljön fel idejekorán a világhálóra. Ebben a klausztrofób helyzetben a kiadói szigor paranoiája fékevesztetten kibontakozik (orosz verőlegények felügyelik a munkát), de van alkalom beszélgetni, megismerni egymást, barátságok alakulnak. A film ott rontja kissé el, hogy a legsekélyesebb orosz fordítón (Olga Kiryulenko) kívül mindössze nemzeti sztereotípiákban bontja ki a kínai, portugál, spanyol, német, dán, görög stb. fordítók jellemét, és ez kevésnek bizonyul a későbbi karfaszorítós jelenetekre, amikor szurkolnunk kellene az embernek, és nem a merev képszerű karakternek. A karfaszorítós izgalom ugyanis rövidesen eluralkodik, mivel a szigor ellenére valaki mégiscsak kiszivárogtatta a regény első fejezetét, ráadásul váltságdíjat követel, és ekkor a dúsgazdag könyvkupecben (Lambert Wilson) vészesen elszakad a cérna.

Mindazonáltal, az alkotás pörgése, a rablás (heist) filmes helyzete, és az Agatha Christie sok történetéből visszaköszönő sokszereplős-nyomozós hangulat nem csupán nézhető, de alaposan végig is izgulható krimit eredményezett. Ezek mellett már hab a tortán a rengeteg irodalmi utalás, a töredékeiben felvillantott regény cselekménye kapcsán születő nézői kíváncsiság táplálása, hogy vajha mitől is olyan zseniális az a szöveg, és a titkok és megoldások felfejtésének szemrevalóan ütemezett tempója. A 19. TIFF egyik könnyedebb alkotása, és mindenkinek ajánlom, aki él-hal a feszesre húzott, kevés halálos áldozatot követő thrillerekért, és akinek irodalmi alapismereteiből nem hiányzik például a Proust, amelynek némi életmentő szerepet is szántak az alkotók. (F. Sz.)

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra

A „mientras dure la guerra”, azaz „csupán háború idejére” Francisco Franco tábornok országvezetői minőségének egy időkorlátja volt – legalábbis Alejandro Amenábar spanyol rendező azonos című 2019-es alkotásában ennek szerződéses nyoma van. A háborús idő azonban, különösen, ha a hatalmat magához ragadni kívánó főerő fasiszta, minden más időknél alaposabban próbára teszi az embert. Ezt sokan megtapasztalják a történet szereplői közül, de különösen Miguel de Unamuno (Karra Elejalde) költő, esszéista, filozófus, a Salamanca-i egyetem rektora, akit az elbeszélés középpontjába helyezett Amenábar. Unamuno sokat látott már, állandó rendszerkritikus attitűdje miatt több évet száműzetésben is töltött, szóval most oly nagyon nem izgatja fel magát az 1936 júliusi eseményeken, amikor a Köztársaságot megbuktatni vágyó falangisták egyenruhában, alaposan felfegyverkezve elfoglalják a fontosabb városokat, köztük Salamancát is. Aztán lassan ledörög neki, hogy itt most egész másról van szó, és különösen érzékenyen érinti legjobb barátja letartóztatása, akiről közlik vele, hogy mivel protestáns és szabadkőműves, nos hát, ugyebár, rossz spanyol. Unamuno tiltakozik, keresi a kiszabadítás lehetőségét, de hiába, a rendszer őt sem nézi jó szemmel, hiába rajong az idős tudósért oly nagyon Franco felesége is.A második világháború főpróbájának tekintett spanyol polgárháború kezdeti időszakában járunk a Mientras dure la guerra közel kétórás játékidejében, ám ütközeteket, utcai harcokat nem koreografál Amenábar, helyette a racionális, gondolkodó, értelmiségi ember zavarát és tehetetlenségét vizsgálja egész közelről Unamuno személyén keresztül. A rektor bármennyire is felvilágosult elme, aki érzi az idők szavát és megtapasztalta már a hatalom önkényét, képtelen helyén kezelni azt a teljesen új állapotot, ahogyan a fasiszták foghegyről pattanó jelzői rendszerint felérnek egy halálbüntetéssel. A nagytekintélyű rektor eleinte beáll a kommunistákat (parancsra) gyorsan elítélő egyetemi kiáltvány aláírói közé, majd megbánja, később egyre inkább, végül szinte belerokkan a tehetetlenségre kényszerítő erőszak láttán. Amenábar biztos kézzel vezeti az elbeszélést, gyönyörűen fényképezi a biedermeier belsőket, a spanyol építészet csodáit, a vidéki tájat, és a történethez pontosan választ színészeket (a Francót alakító Santi Prego például telitalálat, vagy a Millán-Astray bőrébe bújt Eduard Fernández is az). Aki kíváncsi, hogy vérzivataros időkben hogyan veszti el, majd találja meg újra erejét az ember, annak mindenképpen ajánlom a spanyol filmet. A TIFF-en vetítik még augusztus 8-án, szombaton 23:45-től az Unitárius Püspökségen! (F. Sz.)

Shannon Murphy: Babyteeth

A tinédzserkor érzékeny időszak a gyereknek és a szülőknek is, de mi történik akkor, ha mindkét fél tudja, hogy a változások, lázadások, útkeresés időszakának hamarosan véget vet egy halálos betegség? A családi válsághelyzetek közül, amelyeket a 19. TIFF versenyfilmjei bemutatnak, az ausztrál Shannon Murphy Babyteeth című első játékfilmje merül el az egyik legérzékenyebbikben. Miközben a kamasz Milla teste fokozatosan leépül, belső fejlődése felgyorsul: a zongoraművész anyuka, Anna és pszichiáter apuka, Henry elit iskolába járó lánya beleveti magát az életbe, szüleinek pedig jókora fejtörést okoz, hogy az extrém helyzetben hogyan viselkedjenek helyesen. Milla mindenre igent mond, amit egyébként egy lázadó tinédzser is kétszer meggondolna, és rövidesen egy lecsúszott drogdíler-drogfüggő fiúval állít haza, a szülők legnagyobb megrökönyödésére. A lány úgy kezeli a helyzetet, mintha ez a világ legtermészetesebbje lenne, az egyik napról a másikra élő fiú, Moses, kihasználja, a szülők pedig elveiket, félelmeiket és előítéleteiket lenyelve mennek bele, hogy Milla kedvére tegyenek.„Ennek a fiúnak van egy problémája” – próbálja Millát jobb belátásra bírni az anyukája Moses függőségére célozva. „Nekem is van” – vág vissza a lány, majd különösebb mérlegelés nélkül teszi tovább, amire épp kedve van, viselkedése pedig mások lappangó problémáit is felszínre hozza: Moses konfliktusos viszonyát az anyjával, Anna és Henry válságba jutott párkapcsolatát. Bár egy tinédzser halála aligha lehet felemelő történet, a Babyteeth mégis pozitív, élet- és emberszeretetet sugárzó történet, amelyen nevethet és sírhat a néző, ha átengedi magát neki. A TIFF-en vetítik még augusztus 6-án, csütörtök este 21:30-tól a Báthoryban! (Zs. E.)