Elkezdődtek a helyreállítási munkálatok Fogaras váránál

Elkezdődtek szerdán a fogarasi vár helyreállítási munkálatai. A helyi önkormányzat közleménye szerint több mint 29 millió lejes (kb. 5,9 millió euró) beruházásról van szó, és a munkálatok legtöbb két évig tartanak majd, írja a News.ro.

A nagyrészt vissza nem térítendő támogatásból finanszírozott munkálatok kivitelezője a Troia Premium Construct és a Pro Construct. A helyreállítás során a megerősítés és konzerválás mellett a várat két fahíddal látják el, amelyek a vízzel teli várárkon vezetnek majd át, és az egyik részben mozgatható lesz, 17. századi mintára.

Módosításokat végeznek a várárok partján is, kiszélesítik a víztükröt, ezért a hattyúkat a munkálatok idejére elköltöztetik, közölte a polgármesteri hivatal. A várban gyalogösvényeket, kilátókat és pihenőket is kialakítanak. Rekonstruálják a ma már nem létező kutat a vár udvarán, restaurálják a kő díszítőelemeket, a tetőzetet. A beavatkozások főleg külsők lesznek, de az egyik bástyában kiállítást, a folytatásában pedig alkotóműhelyeket, raktárat és lapidáriumot alakítanak ki, közölte Elena Băjenaru, aki a várban működő Fogaras Vidékének Múzeumát vezeti.

A Wikipedia szócikke szerint a várat 1456-ban említették először, de valószínű, hogy a kővár építése már a 14. században elkezdődött. A 16. század második felére fontos uradalmi központ lett, 1527-ben Majláth István erdélyi vajda országgyűlést is hívott ide össze. Vitéz Mihály volt az első, aki rövid uralkodása alatt Fogarast tette meg fejedelmi székhelynek. Bukása után haláláig itt tartották fogva a vajda feleségét, Doamna Stancát. 1628-tól a mindenkori fejedelemasszony birtoka volt. 1948-1960 politikai elítéltek börtöneként működött.

A fogarasi várat 2019-ben 157 ezren keresték fel. A felújítás során a vár továbbra is látogatható marad.

Kapcsolódók

Kimaradt?