A romániaiak többsége sosem látott még színházi előadást

Közzétették a 2018-as évre vonatkozó romániai Kultúrafogyasztási Barométert a Kulturális Kutatási és Képzési Intézet (INCFC) honlapján.

A felmérés szerint 6 százalékponttal, 33 százalékról 39 százalékra nőtt 2016 óta azoknak az aránya, akik évente legalább egyszer elmennek moziba, és 42 százalékról 57 százalékra azok aránya, akik zenei vagy más szórakoztató előadásokon vesznek részt legkevesebb egyszer egy évben. A színházfogyasztás viszont a 2014-es 37 százalékról 2018-ban 33 százalékra csökkent, és a romániaiak 67 százaléka soha életében nem látott még színházi előadást. A megkérdezettek 97 százaléka ezzel szemben legalább hetente egyszer néz tévét és 79 százaléka naponta.A színházfogyasztás csökkenő tendenciájának egyik oka az lehet, hogy a kisvárosi színházi infrastruktúra már nem olyan kiterjedt, mint korábban, másik pedig a jegyárak mértéke és az előadások minősége, amire panaszkodnak a megkérdezettek – mondta Carmen Croitoru, az INCFC menedzsere, aki szerint a színházi közönség annak ellenére csökkent, hogy a centenárium évében több előadást mutattak be. „Az emberek igényesebbek lettek és ezt figyelembe kell venni” – idézte a kulturális menedzsert az Adevărul napilap.

A felmérés a rendszerváltás 30 éves évfordulója alkalmából a romániaiak szabadságérzetére is összpontosított. A válaszokból az derült ki, hogy a megkérdezettek 84 százaléka nem bízik a környezetében élő emberekben és úgy gondolja, hogy jó elővigyázatosnak lenni, illetve, hogy csupán 66 százalék véli úgy, hogy Romániában következmények nélkül kimondhatják azt, amit gondolnak, 17 százalék pedig határozottan úgy gondolja, hogy ez nem így van. Azok közül, akik úgy érzik, szabadon beszélhetnek bármiről, 26 százalék az ország nyugati felében él, 24 százalék pedig észak-keleten.

A felmérést az IRES közvélemény-kutató intézet készítette el egy 1200 fős, 18 év felettiekből álló országos mintán 2018. szeptember 1. és október 5. között.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?