Élő örökség: kötetbe foglalták Hunyad megye értékeit

Nemcsak a Kolozsvári Magyar Napok jubilál idén, a Hunyad Megyei Magyar Napok is tizedik kiadását számolja. Ám a szórvány megyei seregszemle szervezőinek egy része most azért érkezett a kincses városba, hogy legújabb büszkeségüket, a megye épített és szellemi értékeit tömörítő kötetet mutassa be. A válogatás nem volt könnyű, de a kezdeményezők optimisták, már a második kötetet tervezik – fejben mindenképp –, tudtuk meg a hétfői kötetbemutatón.

Rácz Éva moderátor, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke már a legelején leszögezte: szívesen olvasna más megyékről is hasonló összeállítást. A kötet egy év munkájának eredményeként született meg, a válogatás szubjektív volt, de arra többek között odafigyeltek, hogy szerte a megyéből rögzítsenek értékeket – ismertette a háttérmunka részleteit Gáspár-Barra Réka szerkesztő, a Dél-Erdélyért Társaság elnöke.

Azt is szem előtt tartották, hogy ne csak a múltba tekintsenek, hanem a Hunyad megyei kulturális élet mai alakítóiról is értekezzenek a kötetben. Mint kiderült, ehhez Winkler Gyula megyei RMDSZ-elnök és EP-képviselő ragaszkodott, és meggyőzte Gáspár-Barra Réka szerkesztőt, aki a legelején kizárólag művészettörténeti szempontból vágott volna bele a kötetbe.

Így került be az értékek közé például a Corvin Kiadó – mely jelen kötet kiadója is – vagy a beszélgetés folyamán számtalanszor jó példaként felemlegetett dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum. Olvasni lehet épített örökségekről, természeti kincsekről, történelmi személyiségekről, de a hétszáz éves Lózsárd nevű faluról és a csernakeresztúri hagyományőrzésről is írtak. A mindenki számára ismert Hunyadi János és Bethlen Gábor fejedelmek mellett feltűnnek olyan kevésbé híres nevek, mint például Torma Zsófia régésznőé. A Hunyad megyei értékek között találjuk még a vajdahunyadi és dévai várat, a Veresbástyát, a Böjte atya vezetette dévai Szent Ferenc Alapítványt, Dávid Ferencet és az egyházalapító nevét viselő unitárius zarándoklatot is. A kötet tartalmáról a Hunyad megyei értéktárbizottság tagjai döntöttek, 52 érték szerepel a könyvben. 

A Corvin Kiadó vezetője, Varga Károly azért is üdvözölte a kezdeményezést, mert úgy érzi, a perifériára szorult, fogyó magyarságot jelképező Hunyad megyében egyre nagyobb veszély, hogy közösségük felhagy magyar identitásával. Ezért is fontos megörökíteni és felmutatni ezeket az értékeket, hangzott el, valamint helyi szinten olyan lehetőségeket kiépíteni, hogy a fiataloknak egyetem után megérje visszatérni, egészítette ki Széll Lőrincz Hunyad megyei ifjúsági- és sport-igazgató. Gáspár-Barra Szilárd fiatal művészettörténész lát fantáziát otthonában: ő is részt vett a kötet szerkesztésében, a Hunyad megyei értékek felkutatásában. „Az épített örökségre büszkék lehetünk, van, amit kutatni” – nyomatékosított.

Gáspár-Barra Réka szerkesztő elárulta: a következő kötet a tervek szerint a megye ipartörténeti múltjára fókuszál majd. A tizedik Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett esemény a kötet dedikálásával ért véget.

Kapcsolódók

Kimaradt?