A Bélesi tó környékén dolgozik az új kelet-európai dokumentumfilmes generáció

Augusztus elsején kezdődött Kelet-Európa egyik legfontosabb dokumentumfilmes műhelye a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem jósikafalvi táborában. Az egyhónapos Aristoteles Workshopon 12 fiatal vesz részt Németországból, Olaszországból, Litvániából, Nagy-Britanniából, Lengyelországból, az Amerikai Egyesült Államokból, Magyarországról és Romániából.

A szervezők közleménye szerint az első foglalkozást két tapasztalt dán filmes, Arne Bro és Lotte Mik-Meyer vezette, ennek célja a résztvevők megismerése, a lehetséges témák, megközelítésmódok azonosítása volt kreatív feladatok által. A mesterkurzus végén a résztvevők négy csoportba szerveződtek, a következő héten pedig Isidore Bethel rendező-producer útmutatásával fedezik fel a Bélesi-tó környékét dokumentumfilm-témák után kutatva.A hétvégén az amszterdami nemzetközi filmfesztiválon díjazott, az amerikai katonák háborús traumáival foglalkozó Of Men and War című film rendezője, Laurent Becue-Renard találkozik a résztvevőkkel, és ő dönt majd arról, hogy a javasolt témák életképesek-e, vagy továbbiak után kell nézni.

Az Aristoteles Workshop 2006-ban indult Dan Nuțu és Cristina Hoffman kezdeményezésére, a francia-német Arte televízió közreműködésével, 2018 óta pedig a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karával együtt szervezik meg. A műhelyben készült legsikeresebb alkotások elérhetőek a cinepub.ro internetes oldalon. Az augusztus 1. és 31. között zajló 14. műhelymunkát a Román Filmközpont, a Román Filmművész Szövetség (Uniunea Cineaștilor din România / UCIN) és az audiovizuális művek szerzői jogaival foglalkozó DACIN SARA támogatta.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?