Szent György napok, a találkozások ünnepe

Szombaton rajtol a huszonkettedik Szent György napok, amelyet a „találkozások ünnepeként” hirdetnek a szervezők. Az Erdély legnagyobb városünnepeként számon tartott rendezvénysorozat hagyományosan nyitóhangversennyel kezdődik, amelyre a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király katolikus templomban kerül sor 19 órától. A Fuvolavarázs című produkciót Horgas Eszter nemzetközi hírű fuvolaművész és Georgius és a Csíki Kamarazenekar adja elő. Az idei városnapok első napján a rockzene kedvelőinek a Park vendéglő Godot kávézójában szervezik a Saint George Rock Night koncertsorozatot, ahol fellépnek a My Hands in Chains, a Mercedes Band, a Goodbye to Gravity és a Phase együttesek.

Alternatív művészek a wUnderPlatzon

A nyitónapon a wUnderPlatzon (volt Charta nyomda) kezdődik a wUnderpiknik rendezvénysorozat, amely főként az alternatív művészeteknek ad teret, de lesznek sportbemutatók és ott működik a kortárs játszótér is, illetve DJ-k szórakoztatják az érdeklődőket. Szombaton az Indivino Wine Stúdióban nyitják meg a Szent György napi borhetet. A Szent György napok kulturális hetén, vasárnap 11 órakor a Huhuu Alkotóházban családi nap lesz főzéssel, játékokkal, olvasással. Vasárnap 17 és 20 órakor a belvárosi református templomban a Szentegyházi Gyermekfilharmónia ad hangversenyt, az új stúdióban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Yorick Stúdió mutatja be a Bányavakság című előadást, 19 órakor a színházban mutatja be egyéni előadását Radu Beligan színművész.

Színész-zenekarok párbaja

Színészzenekarok párbaja színesíti az idei Szent György napokat. A wUnderPiknik idei színfoltja az április 24-én, szerdán 21 órától sorra kerülő színészzenekarok párbaja, számolt be Kónya Ütő Bence. Az eseménysorozat egyik szervezője szerint az egymástól 25 méteres távolságra felállított színpadok egyikén a sepsiszentgyörgyi társulat színészeiből álló Tesztoszteron Zenei Alakulat és a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeiből álló Loose Neckties Society koncertezik felváltva, de esetenként egyidőben is. Emellett a wUnderPlatzon minden nap olvasósarok is működik, ahol hangulatos zene mellett lehet beleolvasni novellás és verses kötetekbe, sőt azt is meg lehet tudni, hogy városunk meghatározó személyiségeinek melyek a kedvenc könyvei, de könyveket is lehet cserélni. A városnapok folyamán olyan kiváló zenei fellépőket látnak vendégül, mint Dj Kormac, Mike Delinquent Project feat Kcat, Missile, Dj.Barna és a Toone Tropers, illetve a kolozsvári TIFF filmfesztivál alkotásaiból mutatnak be válogatást. Ugyancsak a wUnderPlatzon lehet megtekinteni Mátray László Egy őrült naplója című egyéni előadását, amelyet a helyhez adaptáltak. Lesz ott még a graffiti festés, ahol a Tone Troopers által meghívott két művész (Chihiro Streetcat és Ribo) festi ki a wUnderben található miniramp-et. A festést egy extrém sport bemutató és tüzes zsonglőrök is kiegészítik.

Keddtől, azaz mától már három helyszínen lehet megvásárolni a szombaton kezdődő Szent György napok több mint 200 programpontját tartalmazó műsorfüzetet, jelentette be Grubisics Levente. Az Erdély legnagyobb városünnepeként számon tartott fesztivál igazgatója szerint az 5 lejes programfüzet kapható már a H-Press újságos-standoknál, a Városimázs Irodában és a Városi Kulturális Szervezőirodában, de majd a rendezvények helyszínén is be lehet szerezni az önkéntesektől. Grubisics Levente szerint idén rendkívül értékes a programfüzet, hiszen a hátoldalán lévő tombola révén összesen 5000 euró értékű utazásokat lehet nyerni a Transilvania Tourist Service (TTS) és a Sun Travel utazási irodák jóvoltából. A Szent György napi műsorfüzetet 4000 példányban nyomtatták magyar nyelven, négy különböző borítóval, és 1000 példányban kapható román nyelven. A szombaton kezdődő városnapok végleges programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapról is elérhető. Az idei városnapokon egyébként kiemelkedő helyet kap a turizmus népszerűsítése, hiszen jövő péntektől – vasárnapig, a Testvérvárosok utcájában egy idegenforgalmi kiállításra is sor kerül, ahol 25 standon mutatják be kínálatukat neves hazai és külföldi utazási irodák, számolt be László Endre. Az Utazási Irodák Szövetségének (ANAT) regionális alelnöke, a sepsiszentgyörgyi TTS utazási iroda ügyvezetője, aki szerint a Központi Fejlesztési Régiót alkotó hét megye az országban második helyet foglalja el turisztikai szempontból.

Aranyérmes szilvalé a fellépőknek

Nemzetközi versenyen aranyérmet nyert sepsiszentgyörgyi szilvapálinkát kapnak ajándékba az idei Szent György napok fellépői. Grubisics Levente fesztiváligazgató elmondta: eddig minden évben emlékplakettet nyújtottak át a fellépőknek, idén szakítanak ezzel a hagyománnyal, és egy sepsiszentgyörgyi pálinka manufaktúra aranyérmes és champion díjas szilvapálinkáját adományozzák, Szent György napi díszdobozba csomagolva. A Potio Nobilis pálinka manufaktúra egyik tulajdonosa Dezső Tibor, nemzetközi pálinkakóstoló versenybíró elmondta: többféle gyümölcsből készült párlataikat csúcstechnológiával, mindössze ketten készítik. „Nem hagyományos pálinkát készítünk, hanem versenyminőséget”, mutatott rá Dezső Tibor, aki szerint szeretnék, ha két év múlva már 25 féle gyümölcsből készült pálinkát tudnának kínálni az érdeklődőknek. Grubisics Levente a Szent György napok igazgatója Grubisics Levente fesztiváligazgató szerint a Szent György napok mintegy 40 fellépője kap ajándékba szilvapálinkát és melléje kürtős-kalácsot.

Kapcsolódók

Kimaradt?