Gazdag kulturális hét a 22. Szent György Napokon

Sajtótájékoztató keretében mutatta be Grubisics Levente fesztiváligazgató és Dancs Zsolt programigazgató a Szent György Napok kulturális hetének teljes programkínálatát. Három budapesti színház, egy nemzetközi hírű fuvolaművésznő, Szécsi Pál emlékest, színvonalas román nyelvű előadások, klasszikus koncertek, a hazai nagy kedvencek és visszatérő színházak erősítik a városnapok kultúrhetét. Az idén a kultúrturizmus jegyében zajló fesztiválon most az a legfontosabb, hogy más megyékből is eljöjjenek megnézni az előadásokat, erre külön reklámkampányt is építenek, mondták a szervezők.Sajtotajekoztato febr.28 Levai Barna

Grubisics Levente fesztiváligazgató bejelentette, hogy a kulturális hétre minden betervezett előadást már leszerződtek. Nyitottak befogadni még olyan előadásokat, amelyek gazdagítják és értéket adnak a városnapoknak, de a szervezők részéről megálmodott repertoár teljes – hangsúlyozta a fesztiváligazgató. Igazi, nagyvárosi színházi és kulturális hangulat fog uralkodni Sepsiszentgyörgyön a kulturális hét alatt, amolyan „szentgyörgynaposan" – fogalmazott Grubisics. Az előadásaink kiszolgálják a színházba járó és kultúrát fogyasztó közönséget, de meghívnak a színházba olyanokat is, akiket a nagy nevek vonzanak, és ezért vesznek jegyet.

A kultúrhét néhány kínálata

Fuvolavarázs fantázia címmel rajtol a 22. Szent György Napok nyitóhangversenye, amelyen idén is a Georgius Kamarazenekar és a Csíkikamara Zenekar lép fel. Meghívott vendégük Horgas Eszter, nemzetközi hírű fuvolaművésznő, a darab ezért kapta ezt a nevet. Horgas Eszter fuvolaművész már a főiskolai évek alatt olyan művészekkel léphetett színpadra, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar, Kocsis Zoltán, Maurice Andre, Rosztopovics, a Bartók vonósnégyes és Jean Pierre Rampal. 2002-ben Artisjus előadói díjat kapott, játszott a Carmen előadásban, ahol partnere a nemzetközi gitárvirtuóz, Al Di Meola volt.

Visszatérő vendégként érkezik a Yorick Stúdió és a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulatának közös produkciója, a Székely Csaba-trilógia második része, a Bányavakság.BANYAVAKSAG 01 foto Rab Zoltan

A Yorick Stúdió 2010-ben és 2012-ben is vendége volt a Szent György Napoknak, a közönség szerette, ezért idénre is meghívták a szervezők.

A gyerekelőadások egyik kiemelkedő produkciója lesz Tarján Pál Fánk történetek mesés-zenés koncertje, a Szegedi Miniszínház két előadása, a Rémusz bácsi meséi és a A három szabólegény, valamint a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A tengerkék kutyus című bábelőadása.

Három budapesti színház lesz jelen a városnapokon, az Orlay Produkciós Iroda Kramer kontra Kramerje és a Budapesti Operettszínház Lili bárónője mellett vendégszerepel még a Gergely Theáter két produkciója is. A Gergely Róbert alapította színház a Két férfi sakkban című vígjátékot hozza el a nagyközönségnek Détár Enikő, Némedi-Varga Tímea, Pelsőczy László és Gergely Róbert főszereplésével.radu-beligan-1-foto-radu-padurean

A román nyelvű előadások repertoárjában Gheorghe Zamfir, nemzetközi hírű pánsíp művész és népi zenekara, valamint a 94 éves Radu Beligan, a Bukaresti Nemzeti Színház művészének Confesiuni despre Artă și Viață című monológja szerepel.

„A kulturális héten az a cél, hogy megtartsuk az egészséges egyensúlyt az előadások között" – mondta Dancs Zsolt programigazgató. – „Nehézségeket okozott, hogy a Szakszervezetek Művelődési Háza kiesett, viszont együttműködő partnerre találtunk a Krisztus Király templomban, amely tökéletes helyszín a koncertek és kisebb produkciók számára" – tette hozzá a programigazgató. Itt lesz például az Ave Maria című komolyzenei koncert is, amelyet Barabás Annamária, bardóci származású, nemzetközi elismertségű, a Liege-i Királyi Operaház szopránja és Reymond Martine, a Montreaux-i Szent Vince-templom orgonaművésze ad elő.

Dancs Zsolt a kultúrhét egy újabb kiemelkedő előadására hívta fel a figyelmet: Gergely Róbert előadásában Szécsi Pál emlékest is lesz, Szereted-e még? címmel. Gergely Róbert a fiatalon elhunyt énekest alakítja ebben a darabban, és elénekli a tragikus sorsú énekes mára már örökzölddé vált dalait. Az előadásban felcsendülnek a nagy slágerek: Csak egy tánc volt, Violák, Távollét, Én édes Katinkám, miközben sok személyes visszaemlékezés, dokumentum, filmbejátszás és egyéb más érdekesség látható.

Nemzetközi sztárvendég és közönségkedvencek a nagyszínpadon

Dancs Zsolt a hétvégi, nagyszínpadi nevekből említett meg párat, a sajtó kérdésére elmondta: a záróprodukció bejelentése még egy hetet várat magára. Pénteken a Szent György Napok vendége lesz a Bársony Bálint- és Németh Gábor „Némo"-féle Star Jam Session, amely Magyarország legnagyobb örömzenei koncertje, ahol minden a közönség kérésére alakul. A kétórás produkciónak sztárvendégei is vannak: a városnapokon Charlie, Zséda, Falusi Mariann (Pa-Dö-Dő) és, a What is love slágert jegyző, Haddaway lép fel a zenekarral.vastag-csaba2

A Facebook közösségi oldal szavazásán a magyarországi tehetségkutatókban szereplő énekesek vitték a pálmát, közülük is a legtöbb szavazatot kapta Vastag Csaba, a 2010-es X Faktor győztese. Csaba vasárnap lép színpadra, rögtön Szabó Ádám harmonikás után, aki a Csillag Születik döntőse volt 2011-ben.

A Szent György Napok kulturális előadásaira már lehet jegyet vásárolni Sepsiszentgyörgyön a Kulturális Szervezőirodában, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház jegypénztárában és Brassóban is. A gyerekelőadásokra a jegy 5 lejbe kerül, a többi előadásra 15-35 lejes áron lehet jegyet váltani.

A kulturális hét teljes programkínálata megtalálható a www.szentgyorgynapok.ro honlapon.

Szabó Ádám – Április 28., vasárnap, 17.30 óra, A színpad. Szabó Ádám öt éves korában szeretett bele a harmonikába, amikor megtalálta édesapja gyermekkori hangszerét, és elkezdett játszani rajta.szabo-adam1 Azóta elvégezte a zeneművészeti középiskolát, részt vett a Csillag Születik tehetségkutatóban, ahol bejutott a döntőbe, számos rangos sikert ért el, de még mindig napi 5-6 órát gyakorol a harmonikáján. Szabó Ádám élhetné az egyetemisták gondtalan életét is, ehelyett fellépésekre jár, folyamatosan alkot és gyakorol, újabban pedig barátnője kisfiát is neveli, ami igencsak kiteszi szabadideje nagy részét. Ádám nem mindennapi fiatal: céljai vannak, keményen dolgozik, és még az Euróvíziós Dalverseny magyar elődöntőjében is megmérette magát Hadd legyen más című dalával. Újabban nem csak játszik a harmonikán, hanem vele együtt énekel is.

 

Kimaradt?