Változások a Szent György Napok helyszíneiben

Szembetűnő változás lesz az ipari cikkek vásárában, átköltözik a játszópark, és újra a központból indul a Gáll Lajos futónap – jelentették be a Szent György Napok szervezői csütörtökön egy informális sajtótájékoztató keretében. Dancs Zsolt, a fesztivál programigazgatója statisztikákkal cáfolta azt a hírt, miszerint a helyi zenekarok kiszorultak volna a városnapok programkínálatából.

A sepsiszentgyörgyi városi tanács várhatóan jövő héten hozza meg a határozatot, amelyben többek között az ipari- és kézműves vásár béreit is szabályozza. Ez azt jelenti, hogy várhatóan április 2-tól lehet jelentkezni a vásárokra – jelentette be Czimbalmos Kozma Csaba vásárszervező.IMG 0362-szent-gyorgy-napok-sajtotajekoztato vargyasi

„A városnapok költségvetésébe nagy bevételt hoz az ipari cikkek vására, ezért bármennyire is sérti a szemünket a látványa, nem mondhatunk le róla, mert közpénzből nem tudnánk fedezni a kiesett összeget „– mondta Czimbalmos.

Grubisics Levente fesztiváligazgató abban látja a megoldást, hogy esztétikailag kell változtatni a vásáron, ezért idén azt a döntést hozták, hogy az ipari cikkek kirakodóját átköltöztetik a Szabadság térre. A vásár a Lábas háztól a jelzőlámpáig helyezkedik el majd, a sátrakat egymásnak háttal állítják fel, tehát körbe lehet járni őket.IMG 0372-szent-gyorgy-napok-sajtotajekoztato vargyasi

„Ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy az árusok a szemetet és a raktározott árut a sátor háta mögé tegyék, ahogyan ez az elmúlt pár évben volt" – mondta Grubisics. A vásárbérek nem változnak, a vidámparkosoknak kell majd többet fizetni – tette hozzá Czimbalmos, aki azt is elmondta, hogy az idei városnapok alatt is a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátóipari Egységek Szövetségének támogatásával a jurtás rendszerben működnek majd a lacikonyhák.

Nevet kap az A színpad

A nehéz gazdasági év ellenére, hűséges szponzoraink idén is jelentősen megmozdultak. Először fordul elő például, hogy az A színpadot „megvásárolja" egy cég – mondta a fesztiváligazgató. Az A színpad az Autoliv nevet kapja, a vasárnapi tűzijátékot pedig az Arcon cég fizeti ki. A tűzijátékról Mihai Bondria, a Pyro Events cég egyik tulajdonosa számolt be, aki elmondta, hogy nem egyszerű tűzijátékkal, hanem másodpercre pontosan kiszámolt, zenei alapra épített fényshow-t láthat a közönség.IMG 0374-szent-gyorgy-napok-sajtotajekoztato vargyasi

A cég egyébként számos európai fesztiválnak, és a népszerű Liberty Parade-nek is készített már hasonló tűzijátékot. Szponzoraink emelett több produkciót is megvásároltak, amelyet ezúttal is köszönünk nekik – emelte ki Grubisics.

Ismét a központból indul a Gáll Lajos futónap

A legenda úgy szól, hogy a Gáll Lajos futónap adta a városnapok megszervezésének ötletét, tulajdonképpen ez volt a nulladik pontja a Szent György Napoknak ezelőtt 23 évvel. Csutak Tamás, a Gáll Lajos futókör alapítója számolt be a részletekről. A verseny visszakerül eredeti helyszínére, tehát a központból, a Gyárfás Jenő Képtár előtt lesz a rajt és a cél is. A futóversenyre több száz versenyzőt várnak idén is.

Dancs Zsolt programigazgató cáfolta a napokban felröppent hírt, miszerint a városnapokról lassan kiszorítják a helyi fellépőket. Dancs kiemelte, hogy már a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójával is azt az elvet támogatják, hogy fellépési lehetőséget kell biztosítani a helyiek számára, hiszen egy olyan rendezvény, mint a Szent György Napok fontos referencia lehet az együtteseknek. Szívügyünk helyi értékeink bemutatása – fogalmazott Dancs, hozzátéve, hogy nem csak a sepsiszentgyörgyi, hanem a háromszéki produkciók egyaránt fontosak számukra. A programigazgató egy statisztikát is készített az elmúlt négy városnapról. Szám szerint 2009-ben 58, 2010-ben 67, 2011-ben 83 helyi zenekar vagy produkció kapott bemutatkozási lehetőséget a Szent György Napok valamelyik helyszínén vagy színpadán. 2012-ben 74 produkció kapott helyet, idén eddig 76 helyi műsort vagy zenekart szerződtek le a szervezők.

Kimaradt?