Háromszéki alkotók filmjét díjazták az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon

Kinda István néprajzkutató és Vargyasi Levente filmrendező Meszesek című dokumentumfilmje díjat nyert a május 24-26. között Gödöllőn megszervezett V. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon, közölte a filmet megrendelő Kovászna Megyei Művelődési Központ.

A Kárpát-medencei Filmszemle – Vidéki élet, hagyományok kategóriában idén először háromszéki alkotók is neveztek. Kinda István néprajzkutató és Vargyasi Levente filmrendező Meszesek című dokumentumfilmje mindjárt el is hozta az első díjat.

A néprajzi dokumentumfilm nemcsak a mészégetés folyamatát rögzíti több héten át, de annak vargyasi művelőit is emberközelbe hozza, betekintést engedve életükbe. Az azóta már sajnálatos módon elhunyt Vásárhelyi József még nagyapai ágon örökölte a mesterséget. Még szomorúbb, hogy maga a mesterség is követi mesterét: bár mindenki elismeri, hogy a hagyományos módon oltott mész magasabb minőségű, mint ipari úton előállított, modern változata, a fiataloknak nem éri már meg ezzel foglalkozni.

A film alkalmazkodik a hely és az emberek ritmusához, a cselekmyeény lassan gördül, egy olyan életformát mutat be, amely az átlagembertől ma már idegen – Fám Erika filmkritikus, esztéta szerint ettől erős a film antropológiai értéke. 

A film korábban többek között megkapta a lakiteleki Közösségi Televíziók XIV. Filmszemléjének fődíját, ahol a zsűri elnöke Sára Sándor volt, az első Nemzetközi Népismereti Filmszemle első helyezését Sztánán 2014-ben, illetve a Zalatnai Nemzetközi Etnográfiai Filmfesztivál legjobb forgatókönyvért járó elismerését.

A szerzőpáros Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából évente egy újabb népi mesterség titkait örökíti meg, legközelebb, június 11-én a tavaly forgatott Kerekesek című munkájuknak lesz bemutatója.

Az V. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválra idén 98 országból több mint 1400 alkotást neveztek, ezekből választották ki azt a 146 filmet, amelyeknek 70 százaléka premier volt,  és amelyeket 3 nap alatt 6 helyszínen vetítettek le a szervezők.

Kapcsolódók

Kimaradt?