Szavalták, érezték, rajzolták a verseket a költészet napján Csíkszeredában

Változatos programokkal emlékeztek meg Csíkszeredában a magyar költészet napjáról csütörtökön. A rendezvények során felidézték a 2018-ban elhunyt Kányádi Sándor munkásságát, és a Márai Sándorét is, aki József Attilához hasonlóan szintén április 11-én született.

Tizenegy

Hagyományosan tizenegy órára várták a csíkszeredaiakat a Városi Művelődési Ház elé, ahol hetedik alkalommal adtak elő versösszeállítást a Csíki Játékszín színművészei. Ebben az évben a 90 éve született, tavaly elhunyt Kányádi Sándorra emlékezve, a költő Vannak vidékek ciklusából szavaltak verseket, pontosabban tizenegyen tizenegy verset. Kányádi gyermekeknek szóló művei talán ismertebbek, pedig felnőtteknek szóló lírája is magával ragadó, elgondolkodtató és felkavaró, emelte ki köszöntőjében Kányádi Szilárd, a Csíki Játékszín igazgatója.

Érezd a verset!

A színészek után egy látássérült kisfiú, Endes Ábrahám-Ákos lépett a színház lépcsőinek tetejére. A József Attila Általános Iskola tanulója két olyan verset szavalt el, amelyekkel a Kányádi Sándor nevét viselő országos versmondó-verseny döntőjébe jutott. Ákos tanító nénije, Both Virág a Maszolnak elmondta: a most második osztályos kisfiút előkészítős kora óta tanítja, miután szülei úgy döntöttek, nem adják Kolozsvárra speciális, román tannyelvű iskolába, hanem szeretnék, ha itthon, magyar nyelven tanulhatna. Az évek során kiderült, hogy Ákos „nagyon érzi a verseket” és szívesen szaval.„Szerettük volna a költészet napi eseményekbe bekapcsolódva felhívni a figyelmet arra, hogy a nemlátók között is vannak nagyon értékes emberek” – fogalmazott a pedagógus. Ebben partnerre találtak a Romániai Magyar Nemlátók Egyesületében, valamint a Csíki Játékszín munkatársaiban, akik az első perctől támogatták, hogy Ákos az ünnepi programban szerepeljen. Az esemény alkalmával Ákos osztálytársai Kosztolányi Dezső Mostan színes tintákról álmodom című versének Braille-írással kinyomtatott példányát osztották szét a jelenlévők között. A lapok annak a speciális nyomtatónak a segítségével készültek, amelynek megvásárlását Hargita Megye Tanácsa támogatta.

Versek az aszfalton

A nap folyamán két helyszínen is szabadtéri aszfaltrajzok alkotásával igyekeztek felhívni a figyelmet a versek szeretetére. Délelőtt a Kájoni János Szakközépiskola két kilencedikes osztálya verseket, idézeteket írt fel és illusztrált az iskola előtti térségen. Ezen kívül az iskola magyar tanárnője és könyvtárosa az iskola minden helyiségében kifüggesztett egy-egy verset a magyar irodalom alkotásaiból. Kora délután a város egyik gyalogos övezetét vették birtokukba a fiatalok és általuk a szavak: a Tóth Larisa Táncstúdió szervezésében harmadik alkalommal idézték fel aszfaltrajzokon kedvenc költőiket szintén középiskolás diákok a Rajzoljverset elnevezésű akció keretében.

Slam poetry a színház előtt

Szintén a fiatalokat szólította meg a színház előtti téren a Kulissza kávézó és a Csíki Játékszín közös szervezésében megrendezett slam poetry-esemény. Ez újdonság volt a város költészet napi programjai között. A műfaj iránti érdeklődést jelzi, hogy számos, főleg középiskolás diák állt a mikrofon elé, hogy véleményét megfogalmazza a világról, szerelemről, politikáról, vagy éppen a környezetvédelemről. Igazi fesztiválhangulat alakult ki a Városi Művelődési Ház környékén.

A napot a Csíki Játékszínben bemutatott Márai… - „...én fáradt vagyok Európától...” címet viselő oratóriuma zárta, melyet, Szugyiczky István, a Szatmárnémeti Színház Harag György Társulatának örökös tagja szerkesztett. A felolvasószínházi, ünnepi előadásban, mely az ismert író életútját mutatja be írásain, naplóbejegyzésein és versein keresztül, Márdirosz Ágnes és Kányádi Szilárd színművészek működtek közre.

Kapcsolódók

Kimaradt?