Erdélyi rendező forgatja első nagyjátékfilmjét Budapesten

Áprilisban kezdődik az aradi származású, kolozsvári végzett Groșan Cristina első nagyjátékfilmjének forgatása Budapesten. A harmincas nők útkereséséről szóló alkotásban fontos szerepet vállalt a marosvásárhelyi Bányai Kelemen Barna és tíz év után visszatér a mozivászonra Hernádi Judit, közölte a film kommunikációjával megbízott cég.

A legjobb dolgokon bőgni kell című film főszereplője a harminc éves Maja, aki látszólag stabil párkapcsolatban, kiszámítható jövővel éli nagyvárosi életét. A gondtalannak tűnő lét azonban egy éjszaka leforgása alatt a feje tetejére áll, miután Maja talál rá egy váratlanul elhunyt távoli rokon holttestére. A halottszállítók érkezéséig kénytelen egy teljes éjszakát eltölteni a halott nénivel. Az éjszaka folyamán Maja szembesül mélyen eltemetett problémáival és rájön, hogy hiába csordogál biztonságosan az élete, a boldogsága érdekében muszáj kockáztatnia. Még akkor is, ha fejest kell ugrania az ismeretlenbe és mindent elveszíthet.A film forgatókönyvét Groșan Cristina és a Maját alakító Rainer-Micsinyei Nóra jegyzi. „Mindig az érdekel, hogyan élünk, és miért pont azt az életet választjuk. Az eddigi filmjeimben is különböző korú és problémájú nők szerepeltek, ez most sincs másképp, de ebben az alkotásban a saját generációm helyzetére, döntéseire koncentrálok. Harminc évesen a szüleink már gyerekeket neveltek, mi meg a következő hétvégéig sem tudunk tervezni. A legjobb dolgokon bőgni kell ezt az ellentmondásos állapotot vizsgálja, tele feszültséggel, abszurd szituációkkal, öniróniával. Útkeresésben vagyok, ahogy a kortársaim közül szinte mindenki. A forgatókönyv írása közben azzal szembesültünk, hogy a főhősünknek ugyanolyan nehéz megtalálnia a helyes megoldást, a helyes döntést, mint saját magunknak” – mondta a rendező.A gyártó a Laokoon Filmgroup, a film a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor programjának támogatásával készül. Stalter Judit producer számára nagyon fontos, hogy A legjobb dolgokon bőgni kell egy fanyar humorú „női” film, de könnyen dekódolható, univerzális üzeneteket fogalmaz meg a férfiak számára is. „Groșan Cristina első nagyjátékfilmje számomra roppant izgalmas szellemi és anyagi vállalkozás, az alacsony költségvetés hatalmas kihívás, amely most is a csapat kreativitását serkenti” – hangsúlyozta.

Groșan Cristina Vakáció a tengerparton című díjnyertes kisfilmjét a világ közel 40 fesztiválján vetítették, bemutatták a televízióban, az interneten eddig 250 000-en nézték meg. A rendező 2015-ben dolgozott először Rainer-Micsinyei Nórával az Éjszakai festés című kisfilmben, amit egy újabb közös munka, az Átalakítás folyamatban követett. A két filmes 2017-ben kezdte közösen írni A legjobb dolgokon bőgni kell forgatókönyvét a mostani harmincas nők furcsa élethelyzetéről. 

Kapcsolódók

Kimaradt?