Budapesten kísérik utolsó útjára Szabó József Ódzsa rendezőt

Budapesten, március 29-én 14 óra 45 perctől a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára az erdélyi magyar színjátszás meghatározó alakját, az életének 91. évében elhunyt Szabó József Ódzsa rendezőt, a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagját és életműdíjasát. A korszakos alkotó tisztelői a sírkert Makovecz-termében róhatják le kegyeletüket, közölte a színház.

Szabó József 1928-ban született a Bihar megyei Székelyhídon. 1953-ban végzett a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, majd egy évig a moszkvai Színművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta tanulmányait. Hazatérve a nagybányai, illetve a szatmári színházban, majd 1957 augusztusától több mint egy évtizeden át a kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett.1963-1965 között rendezőként, 1969-ben főrendezőként dolgozott a nagyváradi teátrum magyar társulatánál, ahol olyan legendás előadásokat vitt színre mint a Metropol Együttessel közös Az ifjú W. újabb szenvedései, a Tamási-féle Ősvigasztalás, vagy Sütő András Anyám könnyű álmot ígér című színművei. 1985-ben áttelepült Magyarországra, és nyugdíjazásáig előbb a győri Kisfaludy, később a veszprémi Petőfi Színházban dolgozott, alkalmanként pedig Erdélybe is visszatért.

Kapcsolódók

Kimaradt?