Első világháborús népzeneanyagból dolgozik a Háromszék Táncegyüttes

Az első világháború a folklórban is komoly változásokat idézett elő: „alkotásra szólította fel” a népet. Ezt a gazdag népzenei és néptánc örökséget dolgozza fel a Vágják az erdei utat…, a Háromszék Táncegyüttes új folklórelőadása.

A sepsiszentgyörgyi táncegyüttes szeptember 18-án este 7 órától mutatja be legújabb produkcióját Ivácson László művészeti vezető rendezésében és koreográfiájával.A besorozás előtti búcsúztatások, a katonaságban megélt férfimulatozások tánc- és zenei anyaga, valamint a háború után hazatérő katona, a fiát elveszítő édesanya, a férjét elveszítő feleség sirató énekei mind ebben az időben születtek és érték el az általunk megismert végső formát, olvasható a Háromszék Táncegyüttes közleményében.Mint írják, az előadás keserű-édes emlékezés, egy olyan táncos-zenés barangolás, amelyben a gyergyói, a küküllő-menti, a sajó-menti és az észak-mezőségi tájegységek magyar, román, illetve cigány népzene és néptánc világába utaztatják a nézőt. Az előadást szeptember végén Gyergyóremetén és Gyergyóditróban is előadják, műsorrend itt.

A Háromszék Táncegyüttes változatos évad elé néz: a Lajtha László Alapítvánnyal közösen november 10-én harmincadik alkalommal szervezi meg a sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozót.

A találkozónak idén is kiemelt fénypontja lesz az esti gálaműsor, amelynek keretében idős hagyományőrző zenészek és táncosok lépnek majd színpadra, akik Erdély különböző néprajzi tájegységeiről érkeznek. A rendezvény vendége lesz továbbá a Magyar Állami Népi Együttes, megszervezésre kerül ugyanakkor az V. Székelyföldi Legényesverseny is, a délelőtt folyamán pedig színpadra lépnek a Kovászna megyei gyermek néptáncegyüttesek.

Az együttes emellett műsoron tartja legkedveltebb előadásait, így például az AranyAsszonyok, A banda, a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, a Mundruc, illetve a Szerencsekrajcár című produkciókat is láthatják majd az erdélyi és a magyarországi nézők.

Kapcsolódók

Kimaradt?