banner_ImRoxvBN_webbanner_970x250.gif
banner_Qadt244U_webbanner_728x90.gif
banner_3UKEdCdT_webbanner_300x250.gif

A néptánc örömünnepe Bogdándon, a két világ határán

Tövisház földrajzilag a Szilágyság része, de ötven éve Szatmár megyéhez tartozik, pontosabban a megye ékköve, ahol a néphagyományok, a tánc és a muzsika elválaszthatatlan az emberek mindennapi életétől – a régió legnagyobb néptánctalálkozóján 350 ropták a hét végén.

A bogdándi néptánc-seregszemle a régió legjelentősebb néptánctalálkozójává nőtte ki magát, s nem véletlenül, hiszen a környéken nincs is olyan település, falu, amelynek ne lenne néptánccsoportja. Huszonnyolc évvel ezelőtt tartották az első néptánctalálkozót a tövisháti dombok között, két világ – Szatmár és Szilágyság – határán, egy olyan ember fáradhatatlan kitartásának köszönhetően, aki talán nem is remélte, hogy álma ilyen naggyá nő, s hogy a bogdándi néptánctalálkozó mára már nem csak a régió legnagyobb néptáncos seregszemléjévé, de legrangosabbjává is válik.

A rendezvény – mint lassan már két évtizede – főhajtással kezdődött: Sipos Lászlóra, a néptáncfesztivál 1999–ben elhunyt megálmodójára és elindítójára emlékeztek s helyezték el a kegyelet virágait a róla elnevezett, magyar néprajzi múzeum falán lévő emléktáblájánál. Annál a hangulatos, fehér falú, tornácos, piros muskátlis múzeumháznál, amely szintén Sipos Lászlónak köszönheti létét, hiszen már 1982–ben megkezdte az anyaggyűjtést és a jellegzetes tövisháti magyar parasztház 300 tárgyat őriz – bútorokat, kerámiatárgyakat, bogdándi szőtteseket, háztartási eszközöket.

A főhajtást követően a fellépő tánccsoportok zöme, a meghívott vendégek és természetesen a helybéliek népdalokat énekelve vonultak fel  a  domboldalban lévő színpadig — ahol aztán kezdődött a virtuskodás: a táncosok közel hatórás műsorral kápráztatták el a nézőket: tövisháti, szilágysági, szatmári, avasi, sváb, kalotaszegi, sóvidéki „hesspávázós”, cigány, széki, mezőségi táncokat ropva.

Egymást váltották a színpadon a bogdándi Rozsmalint, a zilahi Terbete, a lelei Nemesek, a szilágyszéri Kukurók, a hadadi Kicsi Akácvirág és Akácvirág, a szatmári Fekete Rózsák, a nagykárolyi Rekettye, a mezőpetri sváb tánccsoport, a szatmári Német Demokrata Fórum Gemeinsam csoportja, a Hagyományőrző Forrásközpont Szamoshát és Doruri Sătmărene csoportja, valamint az egri Csodaszarvas és az avasújvárosi Bokréta, akik nem mellékesen idén is meghívottai a jubiláló Erdélyi Táncháztalálkozónak.

A néptánctalálkozó különleges színfoltja volt (a valóságban és képletesen is) az ukrajnai Visk városából érkezett Bereghinia kórus — a tanárnők felpörgetett ritmusú ukrán népdalokat énekeltek, míg a zenész-gyerkőcök jól ismert magyar népdalokat is megszólaltattak a harmonikán, hegedűn – a nézők nagy örömére, akik közül sokan énekelték halkan vagy hangosabban a színpadon szóló népdalokat és moccant a lábuk egy-egy ismert ritmusra.

„Amikor én fiatal voltam – mondja mosolyogva az egyik hetven év körüli néni – mindenki tudott ám táncolni. Az volt a szórakozásunk. És minél jobban tudta cifrázni egy legény, annál nagyobb sikere volt a lányoknál. Jó dolog most látni ez a sok fiatalt, ahogy perdülnek.” De perdültek a fellépők nem csak a színpadon, hiszen a domboldalra felkapaszkodó utcákon is tánclépésben jöttek – mentek.

Kapcsolódók

Kimaradt?