Zelenszkij beterjesztette a parlament elé az SZBU-főnök leváltásáról szóló javaslatot

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beterjesztette a parlament elé azt a javaslatot, hogy Ivan Bakanovot menesszék az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) éléről – hozta nyilvánosságra Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A dokumentum már elérhető a törvényhozás hivatalos honlapján is. Eszerint az indítványt a parlament plenáris ülésén Fegyir Venyiszlavszkij, az alkotmánybíróságnak az államfő által delegált tagja fogja ismertetni. Zseleznyak közlése szerint a következő plenáris ülésen Bakanov menesztésének kérdése az első napirendi pont lesz.

Fotó forrása: Gov.ro

Zelenszkij vasárnap este adott ki rendeletet, amelyben felfüggesztette hivatalából Bakanovot és Irina Venegyiktova főügyészt. Hétfőn Andrij Szmirnov, az elnöki iroda helyettes vezetője egy tévéműsorban pontosította, hogy Zelenszkij még nem menesztette sem Bakanovot, sem Venegyiktovát, hanem ideiglenesen függesztette fel őket hivatalukból a munkájuk vizsgálatának idejére.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál felidézte a Politico című amerikai lap június 24-i cikkét, amelyben a lap azt írta, hogy Zelenszkij már akkor fontolgatta az SZBU főnökének felmentését egy sor sikertelen művelet és Herszon megye elvesztése miatt. Zelenszkij akkor azzal reagált erre az értesülésre, hogy az SZBU vagy bármely más rendvédelmi szerv vezetésének leváltása ezek tevékenységének felülvizsgálatától függ.

Az ukrán vezérkar hétfő esti harctéri helyzetjelentésében azt írta, hogy az ukrán katonák veszteségeket okoztak az orosz erőknek, és visszavonulásra kényszerítették őket Szlovjanszk és Avgyijivka irányban, valamint visszaverték a támadásukat Bahmut irányában.

Olekszandr Kovalenko katonai szakértő a 24-es tévécsatornának nyilatkozva ezzel összefüggésben kifejtette: egyelőre nem stabilizálódott a frontvonal a Donyec-medencében a vezérkarnak az orosz csapatok támadásainak visszaveréséről szóló rendszeres jelentései ellenére. A szakértő emlékeztetett arra, hogy a Donyec-medencében az orosz csapatok továbbra is létszámfölényben vannak az ukrán fegyveres erőkkel szemben. „Előrehaladásukat azonban befolyásolják az ukrán erők sikeres csapásai raktáraikra és parancsnoki állásaikra. Mindazonáltal az ellenségnek van még némi ereje az előretöréshez” – állapította meg Kovalenko. „Például engem nagyon aggaszt a sziverszki irány, van rá esély, hogy éppen ebbe az irányba fokozzák az előrenyomulást" – tette hozzá. Előrejelzése szerint a közeljövőben az oroszok szinte a teljes frontvonal mentén átmennek védekezésbe. Szerinte ahol a védelmük meggyengül, az ukrán fegyveres erők ellentámadásba lendülnek, az orosz pedig visszavonulnak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy az orosz parancsnokság egy része 1969-ben kiadott topográfiai térképet használt a háború februári kezdetekor. Ez azokból a dokumentumokból derült ki, amelyeket Harkiv megye orosz megszállás alá került részeiben koboztak el. Az oroszok által használt térképeken például hiányzott Harkiv városának egyik lakónegyede, amely csak a hetvenes években épült fel, és két víztározó is a régióban. Az ukrán–orosz államhatárt pedig golyóstollal rajzolták rá a térképre, hiszen 1969-ben még nem létezett, akkor még Ukrajna és Oroszország a Szovjetunió része volt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?