Versenyt futnak az idővel az eltűnt búvárhajó felkutatása érdekében

Már csak órák vannak hátra, amíg elfogy a levegő azon a kereskedelmi búvárhajón, amely a Titanic roncsaihoz merült le, majd eltűnt. A nemzetközi sajtóbeszámolók alapján a kis méretű tengeralattjáró fedélzetén öt személy tartózkodik, köztük két brit állampolgárságú személy, a pakisztáni üzletember Shahzada Dawood és fia, Suleman, ugyanakkor a sajtó úgy tudja, hogy a brit üzletember, Hamish Harding is az Atlanti-óceánban eltűnt járművön van.

Fotó: OceanGate

Mint már beszámoltunk róla, a BBC volt az, amelyik hétfőn értesült a búvárhajó eltűnéséről, valamint arról, hogy a bostoni partiőrség nagy erőkkel próbálja felkutatni az Atlanti-óceánban eltűnt járművet. Azóta az is kiderült, hogy vasárnap, merülése után nagyjából 1 óra 45 perc elteltével veszett nyoma. A búvárhajón ugyanakkor mindössze 70-96 órára elegendő az oxigén, ezért az idő előrehaladtával egyre kritikusabbá válik a mentőakció sikere. A nemzetközi sajtóbeszámolók alapján, ha a búrvárhajó fel is tudna jönni a felszínre, a bennrekedt utasok csakis külső segítséggel tudnak kijutni. A szakemberek arra is rámutattak, hogy amennyiben a jármű túl mélyre süllyedt, az tovább bonyolítja a mentést.

A 1912-ben elsüllyed Titanic roncsaira, mint ismeretes, 1985-ben bukkantak rá a kanadai Új-Fundland partjaitól mintegy 600 km-re. Nagyjából 3800 méteres mélységben található, és a tudományos céllal szervezett merüléseken túlmenően ilyen kereskedelmi búvárhajók is szállítanak turistákat a híres óceánjáró maradványaihoz.

Az OceanGate Expedition búvárhajója, a Titán, kicsiny, kapszulaszerű jármű. A vállalat közleményben szögezte le, hogy mindent elkövetnek a búvárhajó fedélzetén lévők kimentése érdekében. Az akcióban a kanadai partiőrség is segíti az amerikaiakat.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?