Ursula von der Leyen növelné Európa védelmi kapacitását

A háború talán nincs a küszöbön az Európai Unióban, de fel kell készülni a kockázatokra, képesnek kell lenni megvédeni az európai érdekeket és értékeket a védelmi kapacitás megerősítése által - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Ursula von der Leyen az Európai Parlament plenáris ülésének az „Európai biztonság és védelem megerősítéséről" tartott vitáján az MTI beszámolója szerint kijelentette: sürgősen újjá kell építeni, meg kell erősíteni és modernizálni kell az EU-tagállamok fegyveres erőit. Hangsúlyozta, hogy Európának törekednie kell a műveleti képességek következő generációjának fejlesztésére és gyártására. Biztosítania kell azt a kellő mennyiségű eszközt és technológiai fölényt, amelyre a jövőben szüksége lehet, és következő öt évben meg kell erősíteni az európai védelmi ipari kapacitást - jelentette ki.

Ursula von der Leyen az európai biztonság és védelem megerősítéséről beszélt Fotó: Agerpres

Emmanuel Macron francia elnök korábban arra utalt, nem zárkózik el attól, hogy nyugati országok szárazföldi csapatokat küldjenek Ukrajnába. A washingtoni Fehér Ház erre reagálva kedden leszögezte: az Egyesült Államok nem küld katonákat harcolni Ukrajnába. „Biden elnök világosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok nem küld csapatokat Ukrajnába, hogy részt vegyenek a harcokban” – jelentette ki Adrienne Watson, a washingtoni nemzetbiztonsági tanács szóvivője. Hozzátette, hogy az elnök szerint a győzelmet az a katonai segélycsomag hozhatja el, amelyet a kongresszus jelenleg blokkol.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?