FRISSÍTVE - Ukrán diverzánsakcióról számolt be a brjanszki kormányzó

Ukrán diverzánsok hatoltak be a Klimovó járásbeli Ljubecsane községbe és dróntámadás érte a tőle mintegy 15 kilométerre található Szusane falut - közölte Alekszandr Bogomaz, az Ukrajnával határos oroszországi Brjanszk megye kormányzója csütörtökön a Telegram - csatornáján.

Az orosz Szövetségi Biztosági Szolgálat (FSZB) közölte, hogy a védelmi minisztériummal együtt műveletet indított az orosz területre behatoló "nacionalisták" likvidálására. A TASZSZ a rendvédelmi szervekre hivatkozva azt írta, hogy a fegyveresek, akinek létszáma több tucatnyira tehető, Ljubecsane mellett Szusanébe is behatoltak és legkevesebb hat túszt ejtettek. A hírügynökség informátora szerint az incidensnek több civil halottja és sebesültje volt.

A diverzánsok a kormányzó szerint tűz alá vettek egy mozgásban lévő járművet, aminek következtében egy lakos életét vesztette, egy tízéves gyermek pedig megsebesült. A helyi hatóságok cáfolták azokat a híreket, amelyek szerint a támadás egy iskolabusz ellen irányult, és emlékeztettek rá, hogy a határövezetben korábban áttértek a távoktatásra.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője terrortámadásnak minősítette a történteket, és közölte, hogy intézkedések történtek a terroristák megsemmisítésére. Annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy az incidens a Kreml kapcsolatba hozza-e az ukrán hatóságokkal, a rendvédelmi szervek által folytatott vizsgálat hatáskörébe utalta. A szóvivő nem kívánt választ adni arra a kérdésre, hogy megváltoztatja-e a "különleges hadművelet" státusát a támadás. Elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök folyamatos tájékoztatást kap a Brjanszk megyében kialakult helyzetről az FSZB, a védelmi tárca és az orosz nemzeti gárda vezetésétől, valamint a régió kormányzójától. Hozzátette, hogy az orosz biztonsági tanács a történtek miatt nem fogja előbbre hozni a péntekre beütemezett ülését. Putyin ugyanakkor elhalasztotta a csütörtökre tervezett pjatyigorszki látogatását.

Roman Sztarovojt, a szintén az ukrán határ mentén fekvő Kurszk megye kormányzója azt írta a Telegramon, hogy Tyotkino községet csütörtökön ukrán belövések érték, amelyek következtében többen megsérültek. Sztarovojt szerint az orosz hadsereg viszonozta a tüzet. A Tula megyei Berezovszkij községben a RIA Novosztyi szerint csütörtökön egy másfél méter átmérőjű, robbanás okozta gödröt fedeztek fel a helyiek. A hatóságok feltételezése szerint a kráter egy drón lezuhanásának nyoma lehet.

Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye Moszkva által kinevezett igazgatási főtanácsának tagja a Szolovjov Live médiacsatornán azt állította, hogy az ukrán ellenőrzés alatt lévő Zaporizzsja városban az okozta több ember halálát, hogy az ukrán légvédelem lakóépületek felett próbálta meg elhárítani a katonai létesítmények elleni orosz rakétatámadást. Rogov szerint az eltalált rakéta, és a légvédelmi rakéta lezuhanása következtében egy háznak három emelete omlott össze. Három lakó életét vesztette, további hármat kórházba kellett szállítani.

Az FSZB közölte, hogy az orosz Távol-Keleten lévő Habarovszkban őrizetbe vett egy helyi lakost, aki együttműködött az ukrán felderítéssel, katonai objektumokra vonatkozó adatokat kísérelt meg eljuttatni az ukránoknak.

Kapcsolódók

Kimaradt?