Újvidéki tragédia – Több tízezren vonultak utcára

Több tízezer egyetemi hallgató és tiltakozó gyűlt össze a közép-szerbiai Kragujevacon szombaton, hogy a kormány ellen tiltakozzon. A tervek szerint ez lesz a legnagyobb kormányellenes tiltakozás azóta, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, tizenöt ember halálát okozva.

A diákok négy napon át gyalogoltak Belgrádból, illetve a dél-szerbiai Nisből Kragujevacra, hogy részt vegyenek a szombati megmozduláson, amelynek során 15 órára lezárják a város legfőbb csomópontjait, számol be az MTI.

Szerbiában február 15. az államiság napja. 1804-ben ezen a napon, a Julianus-naptár szerinti gyertyaszentelő napján kezdődött meg a törökök elleni első szerb felkelés, 1835-ben pedig ugyanezen a napon fogadták el – éppen Kragujevacon – az első demokratikus szerb alkotmányt, amellyel kezdetét vette a modern szerb állam kialakítása. Ez lesz a legnagyobb kormányellenes tiltakozás azóta, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, tizenöt ember halálát okozva| Fotó: AgerpresAz államiság napja alkalmából a vajdasági Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) Aleksandar Vucic köztársasági elnök részvételével tartanak ünnepséget. Ennek keretében fogadják majd el a Vajdaság Szerbiától történő elszakíthatatlanságáról szóló nyilatkozatot, amely voltaképpen az alkotmányban foglaltak megerősítése lesz.

A tiltakozások novemberben kezdődtek, azt követően, hogy az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője november elsején leszakadt, tizenöt ember halálát okozva. Az illetékes szervek 13 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt az ügyben, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során, továbbá szabadon engednék azokat a diákokat és tanárokat, akik ellen a tiltakozások miatt emeltek vádat, és 20 százalékkal megnövelnék a felsőoktatásra szánt költségvetési keretet.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, hiszen az illetékes szervek folyamatosan nyilvánosságra hozzák a felújítási munkálatok dokumentumait, eljárás indult azok ellen, akik a tiltakozókra támadtak, Aleksandar Vucic köztársasági elnök közbenjárására szabadon engedték a korábban elfogott diákokat és tanárokat, a költségvetési pénzek átcsoportosításával pedig biztosították a felsőoktatásra szánt büdzsé 20 százalékos növelését, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.

A diákok szerint viszont még nem teljesült minden kérés, a velük rokonszenvező építésügyi szakemberek például úgy vélik, hogy még mindig hiányoznak kulcsfontosságú iratok, amelyekből kiderülhetne, ki a felelős az újvidéki tragédiáért, ezért folytatják a tiltakozást.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. A miniszterelnök lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia, majd új miniszterelnököt kell választani, ennek hiányában a jogszabályok szerint előrehozott választásokat kell tartani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?