banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Több tízezren követelik az illetékesek lemondását az újvidéki tragédia miatt

Több tízezren vonultak utcára kedden Újvidéken, hogy az illetékesek és felelősök lemondását követeljék az újvidéki vasútállomáson történt múlt pénteki tragédia miatt.

A tiltakozás elején egyperces néma csenddel emlékeztek arra a tizennégy emberre, aki akkor veszítette életét, amikor leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része, maga alá temetve az épület bejáratánál tartózkodókat. A három túlélő állapota még mindig válságos – írja az MTI.

Az újvidéki főügyészség több mint negyven embert – köztük minisztereket, államtitkárokat és vállalatvezetőket – hallgatott ki az ügyben, Goran Vesic építésügyi miniszter pedig kedden beadta lemondását, de közölte, nem érzi magát felelősnek a történtek miatt.

Fotó: Agerpres/EPA

A keddi tüntetés miatt Újvidéken megerősítették a rendőri jelenlétet, ám a helyszíni beszámolók szerint a dühödt tiltakozók ennek ellenére betörték a kormányzó Szerb Haladó Párt irodájának, illetve a városházának az ablakait, és megpróbáltak bejutni az épületbe. A városházát vért jelképező vörös festékkel is megdobálták.

Az N1 regionális hírtelevízió beszámolója szerint újvidéki ellenzéki politikusok közölték, a kormányzó pártok szurkolóbandák segítségével akarnak rendbontást előidézni, hogy azt később az ellenzékre foghassák. Aleksandar Vucic a közösségi médiában üzent a rendbontóknak, és leszögezte, hogy a randalírozásban részt vevőket meg fogják büntetni.

A tüntetés szervezőinek követelései között szerepel, hogy tartóztassák le a tragédia felelőseit, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, és mondjon le a szerb miniszterelnök, illetve Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter, illetve a szerbiai vasutak infrastruktúrájáért felelős vállalat azt közölte, a leszakadt előtető nem képezte a felújítási munkálatok részét, ezért azt nem is újították fel, azóta viszont számos felvétel került nyilvánosságra, amelyen látszik, hogy módosítottak a szerkezeten, további terhelésnek téve ki a hat évtizede épült konstrukciót.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folyt. Az építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület használhatóvá vált.

Aleksandar Vucic köztársasági elnök hétfőn leszögezte, a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét. Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnössé lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne forduljanak elő – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?