Szerbiai választások: könnygáz és előállítások; az ellenzék román származású vezetője nem adja fel az éhségsztrájkot

Legkevesebb 35 tiltakozót előállított a rendőrség a vasárnapi belgrádi tüntetés után, amelyet a baloldali ellenzék szervezett, mert úgy véli, a december 17-i választáson szavazatlopás és számos csalás történt. A tömegoszlatás közben két rendőr megsérült.

Vasárnap több ezren tiltakoztak Belgrád belvárosában a választások megismétlését követelve, a tömeg be akart törni a városi közgyűlés épületébe is, ezért a rendőrség könnygázt vetett be, míg a tüntetők járdakövekkel dobálták az épületet védő rendőröket és csendőröket. Aleksandar Sapic belgrádi polgármester szerint óriási károk keletkeztek a közgyűlés épületén – számolt be összefoglalójában az MTI.

Fotó: Marinika Tepic Facebook-oldala

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök éjszaka a televízióban kommentálta az eseményeket. Egyrészt megismételte korábbi kijelentését, miszerint semmiféle forradalom nem folyik Belgrád utcáin, másrészt pedig szégyenletesnek nevezte, hogy az ellenzék a nép akaratával szembe szállva, erőszakkal akar hatalomra kerülni.

Vasárnap késő este a nemzetbiztonsági tanács is összeült, hogy értékelje a helyzetet. Az ülést követően Ivica Dacic külügyminiszter, aki a testület titkára, közölte: el kell választani egymástól a politikai tiltakozásokat és az erőszakos tüntetéseket. Vasárnap este pedig az állami intézmények elleni támadás és az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete történt - mondta. Hozzátette: a nemzetbiztonsági tanács ülésén elemezték annak lehetőségét is, hogy külföldi befolyás állhat a tiltakozás mögött, de erre vonatkozóan nem közölt részleteket.

Mind Aleksandar Vucic, mind Ivica Dacic igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy amennyiben bárki is erőszakkal akarja megdönteni a hatalmat, az állami szervek biztosítani fogják a békét.

Fotó: Marinika Tepic Facebook-oldala

A baloldali ellenzék, mint ismeretes, a múlt hétfő óta szervez tiltakozó akciókat, több politikus éhségsztrájkba lépett. Köztük van az ellenzéki vezető, a román származású Marinika Tepic is, aki már hét napja tiltakozik ily módon. Pártja szerint már az élete is veszélyben van, de a képviselő nem hajlandó felhagyni az éhségsztrájkkal. A News.ro beszámolója alapján Tepicet az elmúlt években több támadás is érte az elmúlt években, többek között „Szerbia román ellenségének” nevezték”. Vucic elnök elítélte az ellenzéki politikust ért támadásokat. Tepic éhségsztrájkja során perfúzióra szorul. „Megpróbálok nem gondolni a halálra. Nem úgy tekintek az éhségsztrájkra, mint egy áldozatra, hanem mint egy harcra, ami életben tart” – mondta a 49 éves nő. Hozzátette: az orvosok próbálják életben tartani, mert nem áll szándékában feladni az éhségsztrájkot mindaddig, amíg az „elcsalt választásokat nem érvénytelenítik”.

Az MTI emlékeztett: az országos választási bizottság előzetes eredményei szerint az országos voksolást a kormányzó Szerb Haladó Párt Szerbia nem állhat meg nevű listája nyerte meg a voksok 46,7 százalékának a megszerzésével, míg a második helyen a baloldali ellenzéki összefogás Szerbia az erőszak ellen listája végzett a szavazatok 23,69 százalékával.

A hivatalos előzetes eredmények szerint Belgrádban az önkormányzati választáson a Szerbia nem állhat meg nevű lista a voksok 39,35 százalékát, míg a Szerbia az erőszak ellen lista a 34,26 százalékát kapta. A mérleg nyelve egy pártfüggetlen civilekből alakult csoport lehetne, ám a Mi - A nép egy hangja listavezetője közölte, nem kívánja egyik oldalt sem támogatni, és úgy vélte, az egész választási folyamatot meg kellene ismételni Belgrádban.

A Szerb Haladó Párt tagadja, hogy bármilyen választási csalás vagy szavazatlopás történt volna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?