Újvidéki tragédia: letartóztattak 11 gyanúsítottat

Letartóztattak csütörtökön tizenegy embert az újvidéki vasúti pályaudvaron történt, 15 áldozat halálát okozó november eleji tragédiával összefüggésben – közölte az újvidéki felsőügyészség.

Mint megírtuk, november 1-jén leszakadt a vasútállomás előtetője, és a többtonnás szerkezet ráesett 17 emberre, közülük 15-en életüket vesztették, a két sérült állapota pedig továbbra is súlyos.

A felsőügyészség a szükséges dokumentumok összegyűjtése és elemzése, számos meg- és kihallgatás, helyszínelés, valamint a szakértői vélemények tanulmányozása után határozta meg, hogy kiket indokolt letartóztatni, számol be az MTI.Ezrek tüntettek, hogy tartóztassák le a felelősöket | Fotó: Agerpres

Négy embert a közbiztonság elleni súlyos bűncselekménnyel, további hetet pedig az építés szabálytalan és nem megfelelő kivitelezésével gyanúsítanak. Ezekért a bűncselekményekért kettőtől tizenkét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A felsőügyészség csak a gyanúsítottak nevének kezdőbetűit hozta nyilvánosságra, és ezek között szerepel G.V., a közszolgálati televízió (RTS) információi szerint Goran Vesic, aki a tragédia miatt november 5-én lemondott építésügyi miniszteri tisztségéről.

Vesic lemondásakor azt mondta: nem érzi magát felelősnek a történtekért.

„Sem nekem, sem a velem dolgozóknak nincs egy cseppnyi felelősségünk a tragédiában. Biztos vagyok abban, hogy a vizsgálat ezt fogja alátámasztani" – mondta.

Lemondtak, de a felelősséget nem vállalták

Aleksandar Vucic köztársasági elnök a nemzethez intézett kedd esti beszédében felszólította a balesetben érintett politikusokat és intézményvezetőket, hogy vállalva felelősségüket mondjanak le.

Szerdán Tomislav Momirovic bel- és külkereskedelmi miniszter, korábbi építésügyi tárcavezető, valamint Jelena Tanaskovic, a szerb pályavasúti vállalat megbízott igazgatója is benyújtotta lemondását. Egyikük sem vállalta a felelősséget a történtekért, lemondási nyilatkozatukban nem említették az újvidéki tragédiát, csak köszönetet mondtak az államfőnek a beléjük vetett bizalomért. Tanaskovicot csütörtökön szintén letartóztatták.A korrupció öl | Fotó: Agerpres

Mint megírtuk, a tragédia miatt tiltakozók kezdettől fogva követelték, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere.

A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályavasúti társasági azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült képfelvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült szerkezetet.

Többet ne fordulhasson elő!

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, a munka azonban 2024-ben is folytatódott. Goran Vesic júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használhatóvá.A tragédia helyszíne | Fotó: Agerpres

A köztársasági elnök leszögezte: a bíróságnak kell eldöntenie, ki a felelős a tragédiáért, de bizonyosan felelősség terheli mindazokat, akik nem gondoltak arra, hogy fel kell újítani a hatvan éve felhúzott épület minden részét.

Nem azért kell megtalálni a felelősöket, hogy valakit bűnösnek lehessen kikiáltani, hanem azért, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?