USA-Irán béketárgyalás: Trump szerint „Irán csak azért van még életben, hogy tárgyalhasson”

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal. Teherán viszont azt mondja: csak akkor ülnek asztalhoz, ha az USA feloldja a szankciókat és betartja korábbi ígéreteit. A felek a tervek szerint szombaton kezdik meg a tárgyalásokat.

Az amerikai elnök pénteken, az Iránnal másnapra tervezett béketárgyalás előtt a közösségi oldalán tett bejegyzésében azt is kijelentette, hogy „Irán ma csak azért van életben, hogy tárgyalhasson”, írja az MTI. Az elnök egy másik posztban azt a véleményét hangoztatta, hogy Irán sokkal jobb a nyilvánosság előtti kommunikációban, mint a harcban.

Amerika-ellenes falfestmény a volt amerikai nagykövetség közelében Teheránban, Iránban | Fotó: Agerpres

Donald Trump elnök még csütörtökön szintén a közösségi oldalán megjelent bejegyzésében arra figyelmeztette Iránt, hogy ne próbáljon áthaladási díjat szedni a Hormuzi-szoroson keresztül közlekedő hajóktól. A többi között azt írta, hogy „Irán rossz munkát végez”, valamint megállapította, hogy amit Teherán tesz, az nem felel meg a tűzszünetről szóló megállapodásnak.

Az Egyesült Államok és Irán a tervek szerint szombaton folytat tárgyalásokat Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban, hogy véget vessenek hat hete tartó konfliktusuknak, Teherán azonban kétségbe vonta a tárgyalások megrendezését, mondván, hogy azok nem kezdődhetnek el a Libanonra és a szankciókra vonatkozó kötelezettségvállalások nélkül – idézi a Reuterst a News.ro.

Az amerikai delegáció vezetője JD Vance alelnök, és tagjai között van Donald Trump elnök különmegbízottja, Steve Witkoff, valamint a elnök veje, Jared Kushner – ők szombaton érkeztek Pakisztánba.

Az iráni delegáció, amelyet Mohammad Báger Gálibáf parlamenti elnök és Abbász Aragcsi külügyminiszter vezet, pénteken érkezett meg a helyszínre.

Az iráni delegáció érkezése Iszlámádba. | Fotó: Agerpres

Gálibáf az X-en kijelentette, hogy Washington korábban beleegyezett az iráni vagyonok feloldásába és a libanoni tűzszünetbe, ahol az iráni támogatású Hezbollah-militánsok elleni izraeli támadások a harcok márciusi kezdete óta közel 2000 ember életét követelték. Elmondta, hogy a tárgyalások addig nem kezdődnek meg, amíg ezeket a kötelezettségvállalásokat nem teljesítik.

Izrael és az USA kijelentette, hogy a libanoni műveletek nem tartoznak az Irán és az USA közötti tűzszüneti megállapodás hatálya alá, míg Teherán ragaszkodik ahhoz, hogy azok benne vannak.

Gálibáf az iráni állami sajtó szerint hangsúlyozta, hogy Irán kész megállapodásra jutni, ha Washington felajánlja azt, amit ő hiteles megállapodásnak nevezett, és biztosítja Irán jogait. A Fehér Ház nem kommentálta Irán követeléseit, Vance viszont a Pakisztánba vezető úton kijelentette, hogy pozitív eredményre számít, de hozzátette: „Ha megpróbálnak játszadozni velünk, rá fognak jönni, hogy a tárgyalócsoport egyáltalán nem vevő erre.”

Teherán kínai fegyvereket kaphat

Az amerikai hírszerző ügynökségek úgy vélik, hogy Kína új légvédelmi rendszerek szállítására készül Iránnak a következő hetekben – nyilatkozta a CNN-nek három, a legfrissebb hírszerzési értékeléseket ismerő forrás.

A televíziós csatorna szerint vannak jelek arra, hogy Peking harmadik országokon keresztül próbálja irányítani a szállítmányokat, hogy elrejtse azok eredetét – jegyzi meg a Reuters.

Peking vállról indítható légvédelmi rakétarendszerek (úgynevezett MANPAD-ek) átadására készül.

A kínai nagykövetség washingtoni szóvivője reagált az információkra: „Kína soha nem szállított fegyvereket a konfliktusban érintett felek egyikének sem. A szóban forgó információk nem felelnek meg a valóságnak. Kína mint felelős nagyhatalom következetesen teljesíti nemzetközi kötelezettségeit. Arra buzdítjuk az amerikai felet, hogy tartózkodjon az alaptalan vádaktól, a rosszindulatú összefüggések felállításától és a szenzációhajhászástól. Reméljük, hogy az érintett felek többet tesznek a feszültségek enyhítéséért.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?