Trump szerint szervezik a találkozót Putyinnal

Donald Trump megválasztott amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy találkozni készül Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy „véget vessenek” az ukrajnai háborúnak – jelentette az AFP, írja az Agerpres.

„Találkozni akar, és ennek megszervezésén dolgozunk” – mondta Trump a republikánus kormányzókkal a floridai Palm Beach államban lévő Mar-a-Lago rezidenciáján tartott találkozója előtt.

Vlagyimir Putyin és Donald Trump első találkozásukon a németországi Hamburgban, a G20-csúcs közben. | Archív felvétel | Fotó: MTI

Korábban, karácsony előtt már Donald Trump is nyilatkozott úgy, hogy beiktatása után minél előbb találkozni szeretne az orosz elnökkel, és mint ismert azt is hangoztatta még a kampánya alatt, hogy 24 óra alatt véget vet az orosz-ukrán háborúnak.

A Maszolnak nyilatkozó Szenkovics Dezső geopolitikai szakértő az amerikai választások után úgy értékelte, mivel Trump többször is hangoztatta, miszerint megválasztása esetén huszonnégy óra alatt elhozza a békét, azt kell feltételeznünk, hogy van egy határozott elképzelése, terve, stratégiája ezen a téren is, de ami a fő, hogy megvan az a politikai akarat, amelynek a középpontjában a tűzszünet és a béke áll. Úgy vélte, a huszonnégy órát inkább a „lehető leghamarabb” értelmében kell venni. Mindez véleménye szerint nem jelenti azt sem, hogy 2025 első negyedében „biztosan és végérvényesen leáll az Ukrajna területén zajló öldöklés és pusztítás. Már egy tűzszünet is olyan garanciákat igényel mindkét harcoló fél részéről, amelyeknek a biztosítása előkészítést, tehát időt és bizalmat feltételez”.

A 24 órás megoldáson kívül, megválasztása után lehetett még hallani Donald Trump csapatától olyant is, hogy egyik ötletük az ukrajnai háború megállítására az, hogy Kijev felvételét a NATO-ba legalább húsz évvel elhalasztanák. Cserébe az Egyesült Államok továbbra is szállítana fegyvereket az ukrán hadseregnek egy jövőbeli orosz támadás elrettentésére. Ezt a megválasztott amerikai elnökhöz közel álló források mondták a The Wall Street Journal-nak novemberben.

Még novemberben a megválasztott amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon egyeztetett az ukrajnai háborúról. A beszélgetés során Trump állítólag arra intette Putyint, hogy tartózkodjon a konfliktus további eszkalációjától. A Kreml akkor azt nyilatkozta, Putyin kész tárgyalásokat folytatni Trumppal Ukrajnáról, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy Moszkva hajlandó lenne engedni a követeléseiből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?