Trump Kamala Harrisről: nem tudom, ő indiai vagy fekete?

Kamala Harris jelenlegi amerikai alelnök, a Joe Biden visszalépése után demokrata elnökjelöltté előlépett politikus származásán elmélkedett Donald Trump – írja a BBC-t idézve a Mandiner.

Az amerikai republikánusok elnökjelöltje a multikulturális gyökerekkel rendelkező Harris kapcsán kijelentette: szerinte Harris korábban nem hangoztatta részben ázsiai származását, csak amióta a fekete énjét is felvállalta. „Nem tudtam az elmúlt évekig, hogy fekete, aztán feketévé vált, és most pedig feketeként akar ismert lenni” – jelentette ki Donald Trump a fekete újságírók chicagói gyűlésén. „Nos, hát nem tudom: ő indiai? Vagy fekete?” – folytatta Trump. Arról is beszélt: ő mindkettőt tiszteli, „de Harris egyértelműen nem, mert mindvégig indiainak vallotta magát, és aztán hirtelen feketévé vált”.

Kamala Harris szerint Trump a „régi show-ját folytatja a megosztás és tiszteletlenség jegyében” Fotó: Kamala Harris Facebook oldala

Erre reagált Kamala Harris is. Szerinte Trump a „régi show-ját folytatja a megosztás és tiszteletlenség jegyében”, és az „amerikai emberek többet érdemelnek”. A magyar portál írásában megjegyzi: Kamala Harris származására nézve az első fekete és egyben első ázsiai gyökerekkel rendelkező amerikai alelnök. Szülei indiai, illetve jamaikai származásúak, ő maga a főleg fekete diákokból álló Howard Egyetemre járt, 2017-től pedig az amerikai kongresszus fekete képviselői csoportjának tagja lett.

Kamala Harros egyébként választási kampányának első hete alatt 200 millió dollárnyi támogatáshoz jutott - közölte az alelnök és nem hivatalos demokrata elnökjelölt kampányigazgató-helyettese. Rob Flaherty az X közösségi oldalon megjelent közleménye szerint július 21-ét követően, amikor Joe Biden visszalépett a választási indulástól és Kamala Harrist ajánlotta maga helyett, 170 ezren jelentkeztek önkéntes kampányaktivistaként. A kampányvezető illetékes azt is hozzátette, hogy a 200 millió dollár kétharmada új adományozótól érkezett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?