Tragédia Szöulban: már 151 halottról tudnak, a többségük tinédzser

Több mint százötvenen meghaltak egy Szöulban tartott halloween-i partin, amikor lökdösődés alakult ki a tömegben. A halottak száma azóta 151-re emelkedett, írta a BBC, több mint kétezer embert eltűntként keresnek. A helyi média arról is írt, mi volt a tragédia kiváltó oka.

A tűzoltóság szóvivője szerint 140 mentőkocsit vezényeltek a helyszínre, több mint 1700 orvos, egészségügyi dolgozó és mentős vesz részt a sérültek ellátásában.

Szemtanúk arról számoltak be, hogy már a lökdösődés előtt is kaotikus jelentek voltak, egy túlélő azt mondta, hogy sokan elestek, mások mint dominók zuhantak utánuk. A Kim nevű túlélő másfél órán át várta, hogy a mentők kiszabadítsák – írta a szöuli Hankioreh című újság.

Egy másik, húszas éveiben járó túlélő úgy menekült meg az eltaposástól, hogy sikerült beugrania egy bárba, amelynek az utcára nyílott az ajtaja – írta a Yonhap.

Helyi médiajelentések szerint akkor kezdődött a tülekedés, amikor elterjedt a tömegben, hogy egy közelebbről meg nem nevezett híresség látogatott a partinegyedbe.

Csoj Szöng Pom elmondta, hogy a holttesteket kórházakba és egy tornaterembe vitték, ahol a hozzátartozók azonosíthatják az áldozatokat. Közölte, hogy a halottak és a sebesültek többsége a húszas éveiben jár.

A kórházba szállítottak között külföldi állampolgárok is voltak.

A dél-koreai elnök, Yoon Suk-yeol, miután rendkívüli ülést tartott, elrendelte egy munkacsoport felállítását a sérültek ellátására. Emellett vizsgálatot indított a baleset okának kiderítésére.

(Nyitókép: képernyőmentés a New York Times helyszíni videójából)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?