Tízezrek tüntettek a Hősök terén a pedofil-botrány miatt

Odakint most szörnyek járnak címmel hirdetett meg tiltakozó megmozdulást Budapesten péntek estére Pottyondi Edina humorista. A demonstráción felszólalt egy sor közismert influenszer és a sztárénekes Azahriah is.

A tüntetést a gyermekbántalmazás ellen és az áldozatok védelmében hirdették meg a közelmúltban kirobbant botrány kapcsán, amibe belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter.

Fotó: Facebook/Gabor Ujvari

„Odakint most szörnyek járnak, és nekünk fel kell ismernünk őket, minden egyes szörnyetegnek bűnhődnie kell. Kérem, hogy a kormány a valódi veszélyekre koncentráljon, ne a pedofilokat mossák össze a melegekkel. (…) Vizsgálják felül a gyermekvédelmi törvényeket, mert ez a jéghegy csúcsa” – mondta Osváth Zsolt influenszer, az egyik felszólaló, aki árvaházban nőtt fel.

Baukó Attila, Azahriah, aki videóüzenetben jelentkezett be, azt fejtegette, a magyar kormány a gyerekeket használja fel arra, hogy az embereket egymás ellen fordítsa, magának pedig politikai hasznot generáljon. „Az a narratíva, hogy milyen bátor Novák Katalin és Varga Judit. Ha nem derült volna ki, szerintetek lemondtak volna?” – tette fel a költői kérdést a népszerű énekes.

„A magyar állam csődöt mondott. Nem csak akkor, amikor amikor szabadon engedték a pedofil ragadozó bűntársát, hanem most is, ma is, ebben a percben is, amikor nincs egymindenre kiterjedő, átlátható és független vizsgálat, ami tisztázná a felelősséget, hogy kik tudtak a kegyelemről, kik engedélyezték, kik intézték” – mondta a főszervező Pottyondi Edina.

A demonstrációnak nem kimondottan politikai indíttatása volt, azonban a résztvevők egy része időnként kormányellenes rigmusokat skandált.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?