Tizenhét év börtönbüntetésre ítélték a Capitolium ostromának egyik vezérét

Tizenhét év börtönbüntetésre ítélték az Egyesült Államokban Joseph Biggst, amiért a Proud Boys (Büszke fiúk) nevet viselő szélsőjobboldali csoportosulás egyik vezéreként 2021. január 6-án megostromolta a Capitoliumot.

A 2021-es washingtoni tüntetés több száz ítélettel zárult | Fotó: Agerpress/EPA

Az egykori katona – aki Irakban és Afganisztánban is harcolt – bűnösségét májusban mondta ki a bíróság. Az ügyészség 33 év szabadságvesztést kért ellene, de a bíró úgy vélte, hogy Biggsnek nem állt szándékában az emberölés. Az elítélt már két éve előzetes letartóztatás alatt állt. Tárgyalásán azt mondta: „Tudom, hogy valami hibát követettem el aznap, de nem vagyok terrorista.”

Emlékezetes, hogy két és fél évvel ezelőtt Washingtonban erőszakba fulladtak a Donald Trump melletti demostrációk, a tüntetők rátámadtak a rendőrökre és betörtek az amerikai törvényhozás épületébe, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökválasztási győzelmének megerősítését. Az ostrom kapcsán több mint ezer személy ellen indítottak eljárást, mintegy ötszáz zavargót el is ítéltek. A legnagyobb büntetést, 18 év letöltendő szabadságvesztést Steward Rhodesra, az Oath Keepers szélsőséges szervezet alapítójára szabadtak ki. A Capitolium ostroma során öt személy meghalt, 140 rendőr pedig megsérült.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?