Terrorizmus miatt 16 török újságírót helyeztek vád alá

Terrorista szervezethez tartozásra hivatkozva vád alá helyeztek 16 újságírót a török hatóságok Diyarbakirban csütörtökön – jelentette az AFP hírügynökség, bírósági jegyzőkönyveket idézve.

A döntés előzménye, hogy június 8-án igazoltattak, majd őrizetbe vettek húsz újságírót, akik a kurdbarát Népi Demokratikus Párthoz közel álló lapoknál dolgoztak. Közülük 16-ot most megvádoltak azzal, hogy terrorista szervezet tagjai, 4 újságírót pedig feltételesen szabadlábra helyeztek.

A helyi média arról számolt be, hogy újságcikkeik tartalmáról hallgatta ki őket az ügyész.

Illusztráció: Adobe Stock

A török újságíró-szövetség elnöke, Nazim Bilgin a hírre reagálva nyilatkozatot tett közzé, melyben a török sajtószabadság legsötétebb időszakáról beszélt. Szerinte a vádemelések előzménye az a parlamenti törvénytervezet, amely – mint fogalmazott – cenzúrát vezetne be az országban, börtönnel fenyegetve minden újságírót és állampolgárt, aki álhírnek minősíthető információkat terjeszt. A tervezetet szerdán bizottsági szinten már elfogadta a török parlament.

A Népi Demokratikus Párt a török parlament harmadik legerősebb pártja, és a hivatalban lévő török államfő szerint a terrorszervezetként számon tartott Kurd Munkáspárt (PKK) fedőszervezete. A HDP-nek 2016 óta több száz tagját tartóztatták le, legfőbb vezetője, Selahattin Demirtas pedig jelenleg is börtönben van.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?