Törökország kitart álláspontja mellett: nem támogatja a svéd és finn NATO-csatlakozást

Törökország kitart álláspontja mellett és továbbra is ellenzi Svédország és Finnország NATO-csatlakozását mindaddig, amíg a két skandináv állam konkrét lépéseket nem tesz a terrorizmus ellen – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke pártjának csütörtöki parlamenti pártértekezletén, amelyről a Daily Sabah török kormánypárti napilap számolt be.

Recep Tayyip Erdogan | Fotó: Agerpres/XinhuaA parlamenti többséggel rendelkező Igazság és Fejlődés Párt (AKP) csütörtöki parlamenti ülésén Erdogan leszögezte, hogy Ankara nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását, amíg „a terrorszervezetek szabadon mozognak az észak-európai országban”. „Senki sem várhat engedményeket a részünkről ebben az ügyben: hadd húzzam alá, hogy Törökországnak nincs ideje elvárásokkal és ambivalens megjegyzésekkel foglalkozni” – mondta a török elnök.

Mevlüt Cavusoglu, Törökország külügyminisztere az ülésen elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy Törökország hivatalos levélben közölte igényeit Svédországgal és Finnországgal, a levélre azonban még nem érkezett válasz. Hozzátette: Ankara nagyra értékeli, hogy Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára komolyan vette Törökország biztonsági aggodalmait és lépéseket tett az ügy érdekében.

A NATO-főtitkár szerda délután Twitter-oldalán számolt be róla, hogy „építő jellegű” volt aznapi értekezése Erdogannal. Mint írta, a török elnökkel Ankara „a terrorizmus ellen szóló, legitim biztonsági aggályairól” volt szó. Stoltenberg szerint „haladást ért el Finnország és Svédország NATO-csatlakozásának előkészítése”.

Kapcsolódók

Kimaradt?