Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer-BioNTech vakcina az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája – jelentette be hétfőn az FDA.

A teljes jóváhagyás a 16 éves és annál idősebbek számára érvényes, és többek között azt jelenti, hogy a vakcina mostantól nem csak egészségügyi veszélyhelyzetben használható.

Szakértők a bejelentéstől azt várják, hogy segíthet növelni a lakosság oltásokba vetett bizalmát, azaz azok is beoltatják majd magukat, akik eddig nem tették meg.

„Az emberek teljesen biztosak lehetnek abban, hogy ez a vakcina megfelel azoknak a magas minőségű biztonsági, hatékonysági és gyártási követelményeknek, amelyeket az FDA elvár az engedélyezett termékektől” – jelentette ki Janet Woodcock, az FDA megbízott vezetője. „A mai mérföldkő egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy megváltoztassuk a járvány lefolyásának irányát az Egyesült Államokban” – tette hozzá.

Az Egyesült Államokban eddig több mint 200 millió Pfizer-BioNTech vakcinát adtak be, világszerte pedig több mint 100 millió adagot. Az oltás tavaly decemberben kapta meg a sürgősségi felhasználásra vonatkozó engedélyt Amerikában. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója úgy fogalmazott: reméli, hogy a döntés „növeli a vakcinánkba vetett bizalmat, mivel az oltás továbbra is a legjobb eszköz az életek védelmében”.

A Kaiser Family Foundation, egészségügyi elemzésekkel foglalkozó kaliforniai intézet júniusi felméréséből kiderült: a be nem oltott amerikaiak 30 százaléka úgy nyilatkozott, hogy szívesebben beoltanák magukat, amennyiben az FDA teljes jóváhagyást ad az elérhető vakcinákra.

Az FDA kutatásai szerint több százmillió beadott Pfizer-BioNTech oltás után is kijelenthető, hogy rendkívül ritkák a súlyos mellékhatások, mint például a mellkasi fájdalom, vagy a szívizomgyulladás a tizenévesek és a fiatal felnőttek esetében.

Az oltás hatékonyságával kapcsolatban megállapították, hogy 97 százalékos védelmet nyújt a koronavírus okozta Covid-19 betegség ellen.  Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai azt mutatják, hogy a vakcina „jó munkát végez” a delta variáns által okozott súlyos megbetegedések megelőzésében is.

Az FDA engedélyezését követően az amerikai védelmi minisztérium, azaz a Pentagon szóvivője, John Kirby hétfőn bejelentette, hogy kötelezővé teszik a Covid-19 elleni védőoltás felvételét a hadseregben szolgáló minden alkalmazott számára.

(Nyitókép: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?