Szudánban minden második gyerek életmentő segítségre szorul

A polgárháború sújtotta Szudánban minden második, azaz 14 millió gyerek szorul életmentő segítségre, és humanitárius segélyezés nélkül több gyerek halhat meg alultápláltság következében, a több mint a tíz hónapja húzódó fegyveres konfliktus miatt – hívta fel a figyelmet szerdán az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).

A polgárháború a világ legsúlyosabb menekültválságát idézte elő, már 4 millió gyereknek kellett elhagynia otthonát a harcok kitörése óta, gyerekek ezrei sebesültek meg, sokan életüket vesztették. Rengeteg fiatal van kitéve a nemi erőszak és a gyermekkatonaság veszélyének, az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest 500 százalékkal nőtt a gyilkosságok és a szexuális erőszakcselekmények száma – idézi a szervezetet az MTI.Fotó: UNICEFAz UNICEF szerint súlyos gondot okoz az alultápláltság. Becslések szerint az északkelet-afrikai országban idén 3,5 millió gyereket fenyeget az éhhalál, köztük több mint 700 ezer olyan kiskorú van, akinek hamarosan életmentő beavatkozásra lesz szüksége. Ráadásul a kolera mellett kanyarójárvány is pusztít azokon a területeken, ahol nagy számban élnek menekült gyerekek.

Szudánban a konfliktus sújtotta területeken az egészségügyi létesítmények több mint 70 százaléka nem működik, és a lakosság kétharmada nem jut egészségügyi ellátáshoz, az egészségügyi dolgozók pedig hónapok óta nem kapnak fizetést.

A tavaly áprilisban kirobbant fegyveres összecsapásokban számos iskolaépület is megsemmisült, jelenleg több mint 19 millió gyerek nem jár iskolába.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?