Svájc ragaszkodik a semlegességhez, nem küld fegyvereket Ukrajnának

Az alpesi köztársaság ugyanakkor elítéli az agressziót és alkalmazza az Oroszország elleni szankciókat.

A svájci kormány (Bundesrat) pénteken megerősítette az ország semlegesség melletti elkötelezettségét és leszavazta svájci harci eszközök Ukrajnába szállításának lehetőségét. Fotó: Facebook/Switzerland

A Bundesrat tartja magát a svájci semlegességhez, és továbbra is azon fog dolgozni, hogy ennek előnyei érvényesülhessenek – szögezte le a kabinet. A berni kormány Németország, Dánia és Spanyolország azon kéréséről döntött, hogy az alpesi országtól vásárolt és ott gyártott harci eszközöket továbbíthasson Ukrajnába. A svájci harci eszközökről szóló törvény értelmében bárki, aki ilyen felszerelést rendel az országtól, egyúttal beleegyezik, hogy a megvásárolt eszközöket nem adja tovább hadban álló harmadik félnek. A három ország azonban arra kérte Bernt: ez esetben tegyen kivételt.

Ragaszkodnunk kell a háborús eszközökről szóló törvényhez – szögezte le a Bundesrat, kiemelve, hogy ennek ellenére változatlanul elítélik Moszkva Kijev ellen indított hadjáratát, és az EU által meghozott szankciókat is alkalmazzák Oroszország ellen. A parlament tegnapi ülésén leszavazta azon javaslatot is, amely indítványozta, hogy Svájc is támogassa hadi eszközökkel Ukrajnát. Mint elmondták, ez csak akkor történhet meg, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egységesen elítéli a háborút, erre azonban Oroszország vétója miatt nem fog sor kerülni.

Kapcsolódók

Kimaradt?