Az EU újabb félmilliárd eurós katonai támogatást ad Ukrajnának

Fotó: Agerpres/EPAAz uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn politikai megállapodást értek el az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatás hetedik részletéről, amely 500 millió eurót biztosít Kijevnek és további 45 millió eurót az uniós katonai misszió által kiképzés alatt álló ukrán erőknek - jelentette be Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikáért felelős uniós biztos hétfő este.

Borrell az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: a támogatás jóváhagyása által az európai békefenntartási mechanizmus keretében nyújtott teljes katonai segítségnyújtás 3,6 milliárd euróra emelkedik. Leszögezte: Ukrajnának meg kell nyernie ezt a háborút, és ezt a célt az EU lehető legerősebben támogatni fogja.  „Oroszország a háborúzás és a nemzetközi jog megsértésnek oldalán áll, Ukrajna pedig a béke mellett és kezdeményező szerepet vállal e tekintetben. Nem tapasztalunk valódi hajlandóságot Moszkva részéről az igazságos és fenntartható béke megteremtésére” – jelentette ki Borrell.

Azt is elmondta, hogy az EU már dolgozik az ENSZ-szel közösen a háborús bűnökért való felelősségre vonás mechanizmusain és az együttműködés középpontjában a Nemzetközi Büntetőbíróság kulcsfontosságú szerepének megőrzése áll. Felhívta a figyelmet, hogy az uniós tagállamok az elszámoltatás első lépéseként nagymértékben támogatják nemzetközi ügyészség létrehozását Hágában.

Borrell kitért az orosz földgázra és kőolajra vonatkozó uniós szankciókra is. Véleménye szerint „nagy csapást jelent az ország pénzügyi stabilitására”, hogy az orosz olajat hordónként 40 euróért, áron alul, közel 50 százalékos kedvezménnyel adják el, főként Indiának és Kínának.

Azt is mondta, hogy Németország nem blokkolja a Leopard harckocsik Ukrajnába küldését.

Kapcsolódók

Kimaradt?