Sűrűsödnek a kételyek az esetleges iráni beavatkozás hatásait illetően
Az Egyesült Államok, ha akarna, sem tudna széles körű katonai konfliktust fenntartani Irán ellen, legalábbis nem azonnal. A célzott, következésképp korlátozott akciók pedig aligha vezetnek rendszerváltáshoz.
Az Egyesült Államok újabb büntetőintézkedésekkel sújtott iráni tisztségviselőket és intézményeket csütörtökön, részben a tüntetőkkel szembeni kemény hatósági fellépésre hivatkozva, részben az Irán elleni olajembargó kijátszása miatt. A szankcionált öt magas rangú iráni tisztviselőt azzal vádolják, hogy „az iráni rezsim békés tüntetők elleni brutális leverésének megalkotói”. Köztük van a Nemzetbiztonsági Legfelsőbb Tanács titkára, Ali Laridzsáni, aki Washington szerint a tüntetésekre adott válaszadást koordinálja, valamint a Forradalmi Gárda és a rendőrség parancsnokai a nyugati Lorestan és a déli Fars tartományban, ahol a biztonsági személyzet sok civilt lőtt le.
Az intézkedések aligha fogják megingatni a teheráni rezsimet, és főleg nem ilyesmire gondolhattak az életüket kockáztató irániak, amikor az amerikai elnök azzal biztatta őket, hogy „a segítség úton van”.
Kapcsolódó
Az elmúlt napokban elemzők és politikusok világszerte találgatták, az amerikai elnök vajon miként fogja beváltani a tüntetőknek ígért támogatást. Abban mindenki egyetért, hogy Donald Trump kiszámíthatatlan – ő maga egyik erősségeként hivatkozott erre a vonására –, azonban eddigi elnöksége alapján komolyan kell venni az „örökké tartó háborúkkal” szembeni ellenérzéseit. Az idei év elején Venezuelában, tavaly Iránban vagy Jemenben világossá vált, hogy Trump alatt az Egyesült Államok katonai stratégiája célzott, gyors és főleg korlátozott műveletekre támaszkodik, illetve kerüli a nagy létszámú és elhúzódó szárazföldi beavatkozásokat. A rakétatámadások, dróncsapások és különleges műveleti rajtaütések azzal az előnnyel is járnak, hogy nagyobb kockázat nélkül, részben távolról végrehajthatók. Ugyanakkor ez a stratégia politikai értelemben is előnyös Trump számára, mert a legelkötelezettebb támogatóit tömörítő MAGA-tábor elutasítja a „boots on the ground” – vagyis a nagy létszámú szárazföldi csapatok bevetését feltételező – megközelítést, részben az iraki és az afganisztáni háború óriási emberi és pénzügyi veszteségei, részben az izolacionista reflexek erősödése miatt. Ebbe az izolacionizmusba azért beleférnek olyan támadások, amelyeket nemzetbiztonsági célokkal hoznak összefüggésbe, legyen szó az olajárakról vagy a ritkaföldfémekről – értékelte egy megfigyelő a Le Monde-nak.
Az Egyesült Államok, ha akarna, sem tudna széles körű katonai konfliktust fenntartani Irán ellen, legalábbis nem azonnal. Még a világ legnagyobb hadseregének erőforrásai is korlátozottak, a BBC által elemzett műholdfelvételek szerint a legközelebbi repülőgéphordozó anyahajó a Fülöp-szigetek környékén tartózkodik, nagyjából kétheti hajóútra a Perzsa-öböl térségétől. Ilyen körülmények között az amerikai hadsereg legfeljebb célzott légi csapásra vagy a venezuelaihoz hasonló rajtaütésre lehet képes. Emlékezetes, hogy tavaly nyáron az iráni atomlétesítmények elleni támadásokat az amerikai szárazföldről felszálló bombázók hajtották végre, 18 órás repülőút és többszöri légi utántöltés után. Ezt a bravúrt még az amerikai hadsereg sem képes nagy tételben reprodukálni.
Izraeli lapértesülések szerint a tel-avivi biztonsági illetékesek is úgy értékelik, hogy Washington nem készül háborúra Irán ellen. Ha az USA támad, az rövid, célzott, korlátozott akció lesz – például légicsapás vagy cirkálórakéta-támadás –, és a cél inkább az elrettentés, nem pedig a rendszer megbuktatása. Az amerikai vezetés nem akar olyan konfliktust, amely hosszú távú regionális háborúvá fajulna.
Donald Trump csütörtökön közösségi oldalán azt írta, hogy Irán az ő nyomására reagálva elállt a letartóztatott tüntetők kivégzésétől, és reményét fejezte ki, hogy ez így folytatódik. Az amerikai elnök korábban megfenyegette Iránt, hogy „nagyon erős lépéseket” tesz, ha kivégzéseket hajtanak végre. Legújabb nyilatkozatai annak tudhatók be, hogy az elmúlt napok történései alapján úgy tűnik: a teheráni rezsim elleni megmozdulás veszít az erejéből, illetve nem körvonalazódik az alternatíva. Nagy az esély arra, hogy az ajatollahok rendszerének bukása polgárháborúba torkollik egy etnikai vegyes, 90 milliós országban.
Az ellenzék önjelölt vezetője, az 1979-ben elűzött iráni uralkodó Egyesült Államokban élő fia megosztó személyiség. Reza Pahlavit egyesek az Egyesült Államok vagy Izrael bábjának tartják, mások számára a rosszemlékű – diktatórikus és korrupt – monarchiát testesíti meg. Donald Trump a Reuters hírügynökségnek szerdán adott interjúban maga is kétségét fejezte ki azt illetően, hogy a koronaherceg elegendő támogatást tudna szerezni szülőhazájában ahhoz, hogy átvegye a hatalmat.
Arash Azizi iráni történész és író szerint kevéssé valószínű, hogy az ajatollahok rendszerét egy klasszikus forradalom buktassa meg. A folyamat meglátása szerint inkább puccsszerű lehet, amelyet a rezsimen belüli szereplők vezetnek majd, nem külső ellenzék.
Az iráni valuta összeomlása által december végén kiváltott tüntetések gyorsan a rendszerrel szembeni politikai elégedetlenségbe fordultak. A teokrata rezsim brutális erőszakkal reagált, különböző források néhány ezertől akár húszezerig terjedőre teszik a halottak számát. Azonban nemcsak az áldozatok, hanem a tüntetések méreteivel vagy a rendszer stabilitásával kapcsolatos információkat is körültekintően kell kezelni. Ahogy a rezsimnek érdeke kisebbíteni a megmozdulás jelentőségét, úgy ellenzői is hajlamosak eltúlozni a „forradalmi lendületet”.
CSAK SAJÁT
.jpg)
