Sao Paulóban hajléktalan tüntetők ideiglenesen elfoglalták a tőzsdét

Több tucat hajléktalan tüntető rövid időre elfoglalta csütörtökön a brazíliai Sao Paulo, Latin-Amerika legnagyobb tőzsdéjét, hogy elítéljék az országban egyre növekvő egyenlőtlenséget.

A Folha de Sao Paulo című helyi lap idézte a megmozdulás szervezőit. A Hajléktalan Munkások Mozgalma (MTST), valamint a Félelem Nélküli Emberek (Frente Povo sem Medo) nevű csoport szerint Jair Bolsonaro elnök kormányának politikája felelős az országban kialakult gazdasági szakadék kiszélesedéséért.

„A tőzsde a spekuláció és a társadalmi egyenlőtlenség legnagyobb szimbóluma. Miközben a vállalatok profitot termelnek, az emberek éheznek, a munkahelyek pedig egyre bizonytalanabbak” – írta a Twitter közösségi oldalon az MTST.

A tőzsde csarnokában, a részvényárfolyamot mutató elektronikus táblák alatt a tüntetők több tucat piros lobogót és egy Brazília színeiben pompázó zászlót lengettek, amelyre az „éhség” szót írták.

„Minden drága, ez Bolsonaro hibája” – hirdették a tüntetők által tartott plakátok, amelyeken élesen bírálták a jobboldali elnök, Jair Bolsonaro és gazdasági minisztere, Paulo Guedes politikáját. A rövid ideig tartó megszállás után a csoport távozott, és az épületen kívül folytatta tiltakozását.

A koronavírus-járvány miatt az éhínség teljes erővel visszatért Brazíliába: 19 millió brazil éhezik – állapította meg a Brazil Élelmezésbiztonsági Kutatóhálózat egy áprilisi tanulmányában. A hajléktalanság is gyorsan nőtt olyan városokban, mint Sao Paulo és Rio de Janeiro.

Latin-Amerika legnagyobb és legnépesebb országát többször sújtotta már az éhínség. Hét évvel ezelőtt, 2014-ben, részben Luiz Inacio Lula da Silva akkori államfő szociális programjainak köszönhetően – Brazília lekerült az ENSZ éhínségtérképéről.

Ezzel szemben a 2019 óta hatalmon lévő jobboldali Bolsonaro egyik első hivatali intézkedéseként felfüggesztette a Nemzeti Élelmezésbiztonsági Tanács tevékenységét. A gazdasági válság és a szociális programok megnyirbálása miatt sokan lemaradtak és éheznek, a koronavírus-járvány csak súlyosbította a helyzetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Az egyenlőtlenség Brazíliában már a világjárvány előtt is nagy volt, de a 213 milliós országban több mint 592 000 ember halálát okozó egészségügyi válság következtében tovább nőtt.

Az infláció az elmúlt hónapokban meredeken emelkedett, augusztusban megközelítette a tíz százalékot éves szinten, több mint 14 millió brazil pedig munkanélküli.

Kapcsolódók

Kimaradt?