Saját faluját szórta meg bombákkal az orosz légierő

Egy orosz vadászbombázó „vészhelyzeti kioldást” kellett végrehajtson az általa hordozott robbanószerkezeteken a nyugat-oroszországi Voronyezs régió Petropavlovka települése felett – írta meg a The Moscow Times portál alapján a Világgazdaság.

A lap civil és katonai forrásokra hivatkozva közölte: a balesetnek nincs emberi áldozata, sem pedig sérültje, de legalább hat lakóház lakhatatlanná vált a becsapódás következtében.Szu-34-es orosz vadászbombázó | Fotó: Wikipedia

Az orosz védelmi minisztérium közleménye kiemelte: a vészhelyzeti kioldás kiváltó okait és körülményeit egyelőre nagy erőkkel vizsgálják, az okozott károk felmérése azonban már zajlik, és mindent megtesznek majd az épületekben keletkezett károk kijavítása érdekében is.

A közösségi médiában közzétett felvételek tanúbizonysága szerint a becsapódás helyszínén egy hatalmas kráter keletezett, több épület jelentős károkat szenvedett, a terület közvetlen közelét pedig törmelékhalmok borítják.

Aleksander Gusev, a térség kormányzója elmondta, az bombázás következtében lakhatatlanná vált épületek lakóit átmeneti otthonokban helyezik el a javítási munkálatok idejére. „Kollégáim máris megkezdték az okozott károkért esedékes kártérítési kifizetések összeállítását, illetve a helyreállíthatatlan csapást elszenvedett ingatlanok helyett újak felépítésének megtervezését is” – írta a kormányzó a Telegramon.

Petropavlovka település az ukrán határtól mintegy 150 kilométerre fekszik.

Kapcsolódók

Kimaradt?