Románia segítségével készül harci manőverek indítására Ukrajna?

Valerij Romanenko ukrán katonai szakértő szerint Ukrajnának lehetősége lesz erőteljes manőverek végrehajtására, mivel Romániában pilótaképző központ működik, Lengyelország pedig egy raktárat készít elő az F-16-os repülőgépek tárolására. 

„Mivel Románia és Lengyelország készen áll arra, hogy sok tekintetben támogassa Ukrajnát  támogatásához, kedvező helyzet alakulhat ki” - idézte a Rador Radio România által a kijevi RBC hírügynökséget. Romanenko megemléítette: Romániában pilótákat kiképző központ létesült, Lengyelországban pedig raktár állhat majd az Ukrajnának felajánlott vadászgépek rendelkezésére. Így a bombázóknak csak át kell repülniük a határon, aztán leszállnak bármelyik ukrajnai repülőtéren, és senki sem mondhatja, hogy azok a NATO reptereiről indulnak harcba" - magyarázta a szakértő.

Romániából érkezhetnek Ukrajnába az F-16-osok Fotó: a Defense Romania Facebook oldala

Romanenko úgy véli, ily módon az F-16-os repülőgépeket nem Dániából, Hollandiából, Belgiumból és Norvégiából fogják áthelyezni, hanem a szomszédos országokból, ahol harckész állapotban állnak rendelkezésre. Így képesek vagyunk erőteljes manőverekre. Például, ha az oroszok elkezdenek aktivizálódni a front egyik részén, több vadászgép átrepülhet ukrán területre. Vagy, ha télen rossz az idő, vagy a front viszonylag nyugodt, akkor a gépek távozhatnak javításra” - tette hozzá a szakértő, kiemelve, hogy ez csupán a személyes véleménye. 

Elmondása szerint úgy tűnik, Ukrajnában létrejön egy bázis és több működőképes repülőtér az F-16-osok számára, de hogy miként fogják azokat használni, nemcsak a mennyiségüktől, hanem a hozzájuk ádott felszereléstől és fegyverektől is függ. Szinte biztos, hogy kezdetben csak rövid hatótávolságú levegő-levegő rakéták és AGM-88 HARM antiradar rakéták állnak majd rendelkezésre. Ilyen felszereléssel nem remélhetjük, hogy gyorsan megjelennek a fronton, mivel egyszerűen nem lesz mivel földi célpontokat támadni. A legújabb információk szerint az első F-16-osok biztosan nem vesznek részt az első vonalban zajló hadműveletekben" - magyarázta Romanenko.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?