Az ukrán elnök elfogadta, hogy országa NATO-tagsága nem jön létre, amíg annak területén háború zajlik

Az ukrán elnök megértését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna addig nem lesz tagja a NATO-nak, amíg területén háború zajlik. Volodimir Zelenszkij erről csütörtökön Washingtonban Jens Stoltenberg, NATO-főtitkárral közös sajtótájékoztatóján beszélt a NATO-Ukrajna Tanács ülése előtt – írja az MTI.

Az ukrán államfő azt ígérte: Kijev mindent megtesz a jövőben is annak érdekében, hogy amikor annak eljön a napja és meghívást kap a NATO-tól, a taggá válás megtörténhessen. Egyben erős megszövegezésnek nevezte a NATO-csúcstalálkozó szerdán elfogadott nyilatkozatában szereplő szavakat az ukrán taggá válási folyamat „visszafordíthatatlanságáról.”

Illusztráció: Volodimir Zelenszkij Facebook oldala

Volodimir Zelenszkij úgy vélte: Ukrajna NATO-tagsága mindkét fél számára sikert hoz. Ukrajna erősíti a NATO-t – fejtette ki az ukrán elnök és úgy fogalmazott, hogy „erős embereink vannak, és erős hadseregünk, és egy zsarnok, Putyin ellen harcol.”

Az ukrán elnök kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem tudott Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai, majd pekingi látogatásáról, amelyek a Kijevben történt találkozójukat követték. Jens Stoltenberg ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a különböző szövetséges országok vezetői találkoznak különböző politikai vezetőkkel, az pedig nem a NATO feladata, hogy megszabja, tagállami vezetői kivel találkoznak. Ami a NATO-nak számít az az, hogy minden tag egyetért a közös politikában, szerdán pedig nagyon erős nyilatkozat született mind a 32 szövetséges részéről – hangsúlyozta a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg és Volodimir Zelenszkij a sajtótájékoztatón egyaránt érvelt amellett, hogy Ukrajna számára csökkenjenek a külföldről kapott fegyverek felhasználhatóságára vonatkozó korlátozások, és azokat oroszországi célpontok ellen is bevethessék.

A NATO-főtitkára szerint része Ukrajna önvédelemhez fűződő jogának az, hogy oroszországi katonai célpontokat vegyen célba, és rámutatott, hogy több tagállam már enyhítette a saját maga által korábban szabott korlátozásokat. Jens Stoltenberg kifejtette, hogy a háborús frontvonal, Harkivnál csaknem egybeesik a két ország határával, ami azt is jelenti, hogy az orosz katonai célpontok, ahonnan Ukrajna elleni támadásokat indítanak, oroszországi területen helyezkednek el.

Az ukrán elnök azt mondta: ha meg akarják védeni Ukrajnát, és biztonságot teremteni, akkor mindenfajta külföldről kapott katonai eszköz esetében szükség van a bevetési korlátok feloldására.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?