Egy, a románt közepes szinten beszélő erdélyi magyar gond nélkül meg tudja értetni magát a Moldovai Köztársaságban, nincsenek nagyobb kommunikációs problémái, mint Bukarestben vagy Olténiában.

Nem csupán az országon belül borzolta a kedélyeket, kiélezve a konfliktust az Európa-pártiak és a ruszofilok között, hanem diplomáciai csörtét is gerjesztett Bukarest és a Kreml között a Moldovai Köztársaság alkotmányának módosítása, melynek értelmében március 22. óta a Prut és a Dnyeszter közti állam hivatalos nyelve immár nem a moldovai, hanem a román.

Kapcsolódó

Moldovai nyelvváltás: Moszkva és Bukarest is beszállt a politikai harcba   

Moszkva ironikus állásfoglalásban támadta Bogdan Aurescut, amiért a külügyminiszter azt nyilatkozta, a moldovai nyelv nem is létezik.

nyelvtörvény Moldovai Köztársaság Marija Zaharova Bogdan Aurescu román nyelv

Az ügyben egybefolyik a politika és a nyelvészet, s nem könnyű eldönteni, hol ér véget az egyik, s hol kezdődik a másik...

Jól ragadja meg a lényeget Sverker Johansson svéd nyelvész, aki A nyelv hajnala (Sprakets Ursprung) című, 2019-ben megjelent könyvében azt írja: „Nem léteznek egyértelmű határok egy tulajdonképpeni nyelv és egy nyelvi dialektus között. A különálló nyelvek kérdése inkább politikai, mintsem tudományos.”

A szerző mégis megpróbálkozik egy meghatározás megfogalmazásával, melynek értelmében „ha két ember többlet gesztusok nélkül megérti egymást szóban, akkor egyazon nyelvet beszélik, ellenkező esetben, nem.” Ugyanakkor Johansson is elismeri, hogy ez a kritérium fölöttébb viszonylagos: „Ez a meghatározás nem húz egyértelmű határokat a nyelvek között, s távol áll attól, hogy minden esetben megfeleljen annak, amit hivatalosan nyelvnek ismerünk el.”

Ezt önmagával illusztrálja a világhírű lingvista, mondván, hogy svédként sokkal jobban megérti a dánt, mint anyanyelvének elfdalian dialektusát, annak ellenére, hogy abban a régióban él, ahol azt beszélik. Hogy még cifrább legyen a helyzet, az elfdaliant a szakemberek egy része önálló nyelvnek tartja.

A politikának a nyelvészetre gyakorolt óriási hatását mi sem példázza jobban, mint az a tény, hogy az egykori Jugoszláviában a szerbek, a horvátok, a bosnyákok és a montenegróiak hivatalosan ugyanazt a nyelvet beszélték, a szerb-horvátot. Jelenleg a szerbek szerbül, a horvátok pedig horvátul beszélnek, Montenegróban a montenegrói a hivatalos nyelv, Bosznia-Hercegovinában pedig három hivatalos nyelv van: a bosnyák, a szerb és a horvát.

Azért a jugoszláv időkben is könnyedén meg lehetett különböztetni egy horvátot egy szerbtől a kiejtése alapján, a nyelvészek egy része pedig azt állítja, a montenegróinak markáns egyéni jegyei voltak, melyeket a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megszületését követően a szerb nyelvészek buzgón igyekeztek eltüntetni.

Hadsereg és zászló

A politika és a lingvisztika viszonyát a német anyanyelvű zsidó nyelvész, Max Weinreich (1894–1969) fogalmazta meg a legtalálóbban. Híres mondása, melyet tévesen más híres lingvistáknak is tulajdonítanak, három változatban forog közszájon: „Nyelv az a dialektus, melynek saját hadserege van”, „Nyelv az a dialektus, melynek hadserege és zászlaja van”, illetve „Nyelv az dialektus, melynek hadserege és flottája van”.

Ami a moldovai nyelvet illeti, mint lingvisztikai fogalom 1924-ben született meg, azt követően, hogy a Szovjetunió a Dnyesztertől keletre létrehozta a Szovjet Szocialista Autonóm Moldovai Köztársaságot (ez nem egészen egyezik meg a mai Moldovai Köztársasággal, hanem inkább Transznisztriával, vagyis a csak Oroszország által elismert Dnyeszter-menti Köztársasággal). A szovjet lingvisztikai komiszárok nyilatkoztatták ki, hogy létezik egy moldovai nyelv, mely nem azonos a románnal. A stratégia célja egyértelmű volt: ha létezik moldovai nyelv, akkor léteznie kell moldovai népnek is, mely nem román, s ha egy részüket a nagy Szovjetunió már úgyis keblére ölelte, akkor a jövőben a többiek is követhetnék őket. Az elvtársak sokkal agyafúrtabbak voltak, mint a cári idők oroszosításért felelős tisztviselői (1812 és 1917 között egész Besszarábia a cári birodalom része volt – szerk. megj.), azok ugyanis egyszerűen betiltották a román nyelvű oktatást.

Kapcsolódó

A bukaresti vezetők üdvözlik, hogy a románt nyilvánították Moldova hivatalos nyelvének

Az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román.

hivatalos nyelv Moldova román nyelv törvényhozás

Több alkalommal jártam a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chișinăuban, beszéltem különféle társadalmi helyzetű és műveltségű helybeliekkel, senkivel sem okozott gondot a kommunikáció. Való igaz, hogy a moldovai fővárosban beszélt nyelvjárás archaikusabb a médiában hallható/olvasható románnál, jópár olyan szót használ, mely kikopott a romániai köznyelvből, azonban egy, a románt közepes szinten bíró erdélyi magyar problémamentesen meg tudja értetni magát.

A chișinăui román nem különbözik jobban az irodalmi romántól, mint a budapesti köznyelv valamelyik faluhelyen beszélt székely nyelvjárástól, vagy mint az irodalmi magyar attól a román szavakban és rémes tükörfordításokban tobzódó kolozsvári köznyelvtől, melyet értelmiségi körökben „mónostorinak” szokás titulálni. Színházba is elmentem a moldovai fővárosban, mert kíváncsi voltam, hogy milyen nyelvet használnak a színpadon Thália helyi papjai: az irodalmi románt.

Mi lett volna, ha?

Mindez nem jelenti azt, hogy törvényszerű lett volna, hogy a moldovai tájszólás megmaradjon dialektusnak, illetve, hogy ez ne változhatna a jövőben, ha az ország tartósan az orosz befolyási övezetbe kerülne. Adottak voltak a feltételek, hogy a Prut mindkét partján beszélt moldovai dialektus önálló nyelvvé váljon – állítja Dan Alexe román nyelvész.

A moldovai nyelvjárásban a vin (bor) jin, a vite (szarvasmarhák) jite, a jos (lent) gios, a bine (jó) bire, a picior (láb) és a piatră (kő) pedig chicior, illetve chiatră. „Ezek ugyanolyan nagy eltérések, mint azok, melyek a portugál és a spanyol (valamint a katalán) elszakadását okozták, ami oda vezetett, hogy az ibériai nyelvek kölcsönösen már nem érthetők, pedig a nyelvtanuk strukturálisan és tipológiailag azonos” – írja Dan Alexe, Babel. La început a fost cuvântul (Bábel. Kezdetben volt az ige) című könyvében.

A moldovai dialektus nyelvvé alakulásának folyamatát a két fejedelemség, Havasalföld és Moldova 1859-es egyesülése törte meg. „Világos, hogy a román dialektusok, melyeket nem kényszerítettek volna politikai és kulturális eszközökkel bizonyos szabályok betartására, ugyanolyan eltérő irányokba fejlődtek volna, mint a spanyol és a portugál” – véli Dan Alexe.

Nem így történt, március 22. óta pedig az erdélyi magyarok jelentős része eggyel kevesebb idegen nyelv ismerőjének mondhatja magát.