Román nőkből álló bűnbandát értek tetten Amerikában – Az ilyen esetekkel magyarázzák a vízummentességi programból való kizárást

Hat román nőből álló bűnbandát értek tetten és tartóztattak le Bostonban. Otthonokba törtek be és embereket vertek át.

„Ezek a tolvajok többé nem lesznek képesek áldozatul ejteni az amerikai állampolgárokat” – mondta Tricia McLaughlin belbiztonsági miniszterhelyettes, miután tetten értek és elfogtak egy hat román nőből álló bűnbandát Bostonban. „Nem lett volna szabad megengedni, hogy ezek az illegális bevándorlók szabadon járják Massachusetts utcáit, meglopják és átverjék az amerikaiakat – Trump elnök hivatala alatt ez többé nem fog megtörténni” – fogalmazott.

A hat 21 és 42 év között nő egy több amerikai államban működő bűnszervezet tagjai voltak. Több vádpontban is vizsgálódnak ellenük: felmerült a betöréses lopás, a csalás és a letartóztatásnak való ellenállás gyanúja is. A rendőrség megerősítette, hogy többük ellen más államokban is elfogatóparancs van érvényben hasonló bűncselekmények miatt.

A letartóztatás

Július 25-én a rendőrök egy betörésről szóló bejelentésre reagáltak, amely a massachusettsi Norwoodban, a Neponset Street közelében lévő házba történt – számolt be a CBS News. A lakók elmondták a rendőröknek, hogy amikor hazatértek, több nőt találtak a lakásukban. A hatóságok szerint, amikor a háztulajdonosok szembeszálltak a betörőkkel, azok egy autóval elmenekültek a helyszínről. A rendőrök nem sokkal később rátaláltak a járműre, amelyet megpróbáltak megállítani, de a benne ülők menekülni kezdtek, így rövid üldözés vette kezdetét. Ezt követően nők egy erdős területen próbáltak meg elrejtőzni, végül mindannyiukat elfogták.  

A nők ellen több államban is elfogatóparancs volt érvényben. | Illusztráció: Pexels

Csalások beteg gyermekek megsegítésének ürügyén

A Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) szerint az egyik letartóztatott nőt azzal vádolják, hogy beteg gyerekek megsegítésének ürügyén vert át és rabolt ki embereket – részletezi az esetet a Breitbart News, hozzátéve, hogy a Romániából érkezett tolvajok az illegális migránsok kategóriájába tartoztak, és hogy „ezeknek a bevándorlóknak nem lett volna szabad szabadon kószálniuk Massachusetts utcáin.”

A nőkért két férfi próbálta meg letenni az óvadékot, de őket is letartóztatták.

Magyarázat a vízummentességi programból való kizárásra?

Mint azt a Maszol is megírta, Donald Trump májusban kizárta Romániát a vízummentességi programból. A helyi sajtó többek közt az ilyen és ehhez hasonló esetekkel is magyarázza az elnök döntését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?