Repülőgép zuhant egy gyárra

Két halálos áldozata és 19 sérültje van a csütörtökön a kaliforniai Fullertonban történt légi szerencsétlenségnek, amelyet az okozott, hogy egy kisrepülő a felszállást követően egy bútorkárpit-készítő üzemre zuhant – írja a Világgazdaság a helyi rendőrség közleménye alapján.

A rendőrségi közlemény szerint a két személy, aki életét vesztette, a repülőn tartózkodott, a sérültek pedig az épületben, ahol mintegy kétszázan dolgoztak. A sérültek közül 11-et kellett kórházba szállítani, a többieket a helyszínen látták el.Van’s RV-10 típusú repülőgép | Fotó: Wikipedia

A Van’s RV-10 típusú repülő kora délután, alig két perccel az Orange megyében lévő fullertoni repülőtérről való felszállása után zuhant az üzemre. A baleset Disneylandtől mintegy tíz kilométerre történt a repülési útvonalakat figyelő FlightAware internetes honlap szerint.

Az üzemmel szemben lévő másik műhely biztonsági kameráinak felvételén látszik, hogy a kisgép oldalára fordulva zuhan a tetőn át az épületbe, majd felrobban, és fekete füst száll fel. A fullertoni rendőrség szóvivője elmondta, hogy a helyszínre érkezett tűzoltók fékezték meg a lángokat, és a környező vállalkozások épületeit is kiürítették.

Chris Villalobos, a repülőtér egy alkalmazottja a helyszínre érkezve arról számolt be, hogy a kisgép tulajdonosa, akinek saját hangárja is van, gyakran szállt fel gépével a repülőtérről. Csütörtökön a felszállás után jelezte a légi irányításnak, hogy megfordul, és kényszerleszállást hajt végre, de az nem derült ki, hogy milyen probléma volt a géppel.

Kapcsolódók

Kimaradt?