Menet közben szakadt ki a repülő oldalpanelje – elrendelték a típus egy részének repülési tilalmát

Az amerikai hatóságok vasárnap is keresték azt a repülőgép vészkijárat-panelt, amely felszállás közben szakadt ki egy utasszállító gép törzséből január 5-én Portland közelében.

Az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombaton a lakosság segítségét kérte az ajtódarab és egyéb leszakadt alkatrészek megtalálásában azok feltételezett földet érésének környékén, számol be az MTI.

Jennifer Homendy sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, „nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy az eset nem végződött valami sokkal tragikusabb módon", miután a gép 26-os üléssorában, ahonnan az oldalpanel kiszakadt, senki nem ült. A közlekedésbiztonsági illetékes úgy fogalmazott, hogy „nem egy incidensről van szó, hanem balesetről", és hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.

Az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai úti cél felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett, jókora nyílást hagyva a jármű törzsén. Ezt követően hirtelen nyomáscsökkenés következett be, amely a beszámolók szerint több tárgyat kiszippantott, így mobiltelefonokat és ruhákat.

A pilóták vészjelzést adtak le, és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg.

A közlekedési hatóság a baleset nyomán elrendelte a típushoz tartozó gépek egy részének repülési tilalmát, és vizsgálatot rendelt el. Az érintett gép a Szövetségi Légügyi Hatóság nyilvántartása szerint szinte vadonatúj volt, mintegy két hónapja kapta meg a repülési engedélyt, amely idő alatt 140 utat teljesített utasokkal.

Az Alaska Airlines 170 gépét érinti az intézkedés, ami több tízezer utast érintő járattörlésekkel jár. A hivatalos vizsgálat több szövetségi hatóság és a légitársaság részvételével vasárnap indult, és kiterjed a balesetet szenvedett repülőgép karbantartási dokumentumaira is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?