Példa nélküli: a francia jobbközép vezetője elfogadta Le Pen ajánlatát a közös jelöltállításra

A francia hagyományos jobboldali párt, a Köztársaságiak (LR) vezetője, Eric Ciotti kedden „szövetségre” szólított fel a felmérések élén álló, Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörüléssel (RN) az előrehozott nemzetgyűlési választások három hét múlva esedékes első fordulójában.

A bejelentés óriási felháborodást váltott a Köztársaságiak vezető politikusai részéről. Gérald Darmanin belügyminiszter például azzal vádolta meg Eric Ciottit, hogy „aláírta a müncheni egyezményt”, amelyet 1938-ban Franciaország is aláírt a náci Németországgal.

„Szövetségre van szükségünk – miközben önmagunk maradunk – az RN-nel és annak jelöltjeivel” – jelentette ki Eric Ciotti a TFI kereskedelmi televízió híradójában, hivatalosan elfogadva egy olyan álláspontot, amely rendkívül vitatott a saját pártján belül.

Hasonlóra még nem volt példa a francia jobboldal történetében, írja az MTI.

Eric Ciotti elmondta: személyesen tárgyalásokat folytatott Marine Le Pennel és a pártelnök, miniszterelnök-jelölt Jordan Bardellával, a vasárnapi európai parlamenti választások győzteseivel, akiknek a pártja 31 százalékos támogatottságot kapott. Régi riválisok: Emmanuel Macron és Marine Le Pen | Archív fotó: Agerpres Ciotti úgy vélte, hogy a hagyományos jobboldalnak szüksége van erre a megállapodásra ahhoz, hogy meg tudja őrizni képviseletét az 577 fős nemzetgyűlésben, ahol jelenleg 61 képviselője van.

Marine Le Pen azonnal reagált, és üdvözölte Eric Ciotti „bátor döntését” és „felelősségtudatát”.

„A negyven éve tartó kiközösítés, amely számunkra számos választás elvesztéséhez vezetett, eltűnőben van” – fogalmazott a pártalapító Jean-Marie Le Pen lánya, a párt jelenlegi nemzetgyűlési frakcióvezetője, volt és 2027-es elnökjelöltje, aki egy évtizede dolgozik a párt szalonképessé tételén a francia politikai életben.

Gérard Larcher, a szenátus jobbközép elnöke, aki mindig is ellenezte „a szélsőjobboldalhoz való közeledést”, egyértelművé tette, hogy „soha nem fog támogatni egy megállapodást az RN-nel”.

A Köztársaságiak szenátusi frakcióvezetője, Bruno Retailleau elítélte Ciotti „személyes lépését”, és csatlakozott hozzá az LR nemzetgyűlési frakcióvezetője, Olivier Marleix is, aki szerint a pártelnök „kizárólag a saját nevében beszélt, és le kell mondania”.

Az LR vezetőjének hivatalos bejelentése előtt Laurent Wauquiez, aki a 2027-es elnökválasztáson a párt elnökjelölti posztjának várományosa, kategorikusan elutasította a szövetséget a Nemzeti Tömörüléssel.

Gérald Darmanin belügyminiszter, az LR korábbi tagja azzal vádolta meg Eric Ciottit, hogy „aláírta a müncheni egyezményt”, amelyet 1938-ban többek között Franciaország is aláírt a náci Németországgal.

A Köztársaságiakhoz tartozó volt uniós biztos, Michel Barnier szerint nem lehet megállapodás „egy populista, oroszbarát, Európa-ellenes párttal”. Véleménye szerint a Köztársaságiaknak „le kell vonniuk a tanulságokat abból, ami történt”, jelezve, hogy Eric Ciotti „elvesztette a legitimitását” arra, hogy a párt nevében beszéljen.

A hétfőn közzétett első két felmérés szerint a Nemzeti Tömörülés a nemzetgyűlési választásokon a szavazatok 33-34 százalékát szerezheti meg, ami csaknem 15 százalékponttal több, mint a 2022-es elnökválasztást követő nemzetgyűlési választásokon.

A Harris Interactive felmérése szerint Marine Le Pen pártja az 577 fős nemzetgyűlésben 235 és 265 közötti helyre számíthat a jelenlegi 89-cel szemben, ami a relatív többséget jelentené. Az abszolút többséghez 289 képviselőre van szükség.

Emmanuel Macron elnök táborának csak 125-155 képviselőt jelez előre ez a felmérés a jelenlegi 249-hez képest, a baloldali szövetség 115-145 mandátumot (jelenleg 153), a Köztársaságiak pedig 40-55 mandátumot (jelenleg 74) kaphatnak.

Emmanuel Macron államfő jelezte, hogy nem fog lemondani, „bármi is legyen az eredménye” a nemzetgyűlési választásoknak.

A Le Figaro honlapján kedden megjelent interjúban a köztársasági elnök elutasította azt a feltételezést, hogy a Nemzeti Tömörülés győzelme esetén neki le kellene mondania. Emmanuel Macron június 30-ra írta ki az előrehozott nemzetgyűlési választások első, július 7-re pedig a második fordulóját. A jelöltállítás június 16-án délután 6 órakor zárul.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?