Panaszkodnak a Tate fivérek

Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate fivéreket is őrzik. Az amerikai szövetségi büntetés-végrehajtási hivatal (BOP) megerősítette, hogy a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között – írta szerdán a Reuters.

A 39 éves Andrew Tate-et és 38 éves öccsét, Tristan Tate-et július 18-án vették őrizetbe Miamiban Nagy-Britannia kiadatási kérelme alapján. A brit hatóságok nemi erőszakkal, testi sértéssel és szexuális kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem elősegítésével gyanúsítja a testvéreket. Azóta a miami szövetségi fogházban őrzik őket – számolt be az Agerpres.

A Tate fivérek panaszkodnak a fogházban uralkodó körülményekre | Fotó: Andrew Tate X-oldala/archív felvétel

Az amerikai-brit állampolgárságú, korábban kick-boxolóként ismert testvérpár tagadja a vádakat. Ügyvédjeik pénteken azt kérték, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra őket az akár több hónapig is elhúzódó kiadatási eljárás lezárásáig. A brit hatóságok szerint megalapozott a kockázata annak, hogy szabadlábra helyezésük esetén elszöknének az országból

Az ügyvédek szerint a két testvért szigorú elkülönítésben, nehéz körülmények között tartják fogva. Andrew Tate az X-en közzétett bejegyzéseiben azt állította, hogy koszos vizet kellett innia, amitől megbetegedett, nem tudott aludni a szomszédos cellákból hallatszó kiabálás miatt, és megtagadták tőle a napi egy óra testmozgást.

A miami szövetségi ügyészség augusztus 10-én közölte, hogy a Tate fivéreket saját biztonságuk érdekében tartják a fogház külön részlegében, elkülönítve a többi fogvatartottól.

„Bár a fogház nem Marriott szálloda, a Tate fivérek fogva tartási körülményei elfogadhatók, alkotmányosak, és a BOP hatáskörébe tartoznak” – írták az ügyészek. A BOP szóvivője azt is közölte, hogy az éves vizsgálat szerint a fogház ivóvize fogyasztásra alkalmas.

A létesítményben 1430 fogvatartott van, közülük 450 olyan jogellenesen tartózkodó migráns, akinek még nem zárult le a kitoloncolási eljárása. A többiek többsége előzetes letartóztatásban van, és tárgyalására vár.

A Tate fivérek ügyvédjei szerint a védenceik számára kijelölt ágyak rövidek, és párnát sem kaptak. Azt is kifogásolták, hogy a testvérek az első az fogva tartásuk első 11 napján nem hagyhatták el a cellájukat. „Hol vannak az amerikai állampolgárok jogai?” – írta Andrew Tate július 28-án az X-en.

A BOP miami fogházra vonatkozó szabályzata szerint a fogvatartottaknak joguk van rendszeres testmozgásra. Az ügyészek szerint ugyanakkor a Tate fivérek „szinte naponta” több órára elhagyhatták cellájukat rekreáció és ügyvédi találkozók céljából.

Amikor július 27-én újságírók arról kérdezték Joseph McBride védőügyvédet, hogyan tud Andrew Tate rács mögül bejegyzéseket közzétenni az interneten, azt válaszolta: „Az üzenetek kijuttatásának módjáról az ügyvédcsapatnak kell döntenie, de örülünk, hogy Tate-nek sikerült eljuttatnia a mondandóját a nyilvánossághoz.”

 

Andrew Tate egy július 26-i X-bejegyzésében azt állította, hogy emésztési problémái lettek, miután egy „barna és koszos” zuhanycsapból származó meleg vizet kellett innia. Néhány nappal később arról írt, hogy éjszaka halálos fenyegetéseket kiabáló rabok ébresztették fel, majd egy szomszédos cellából „démoni ordítást” hallott. „Nem tudtam aludni, és túl sötét volt ahhoz, hogy olvassak, ezért a fal tégláit számoltam” – írta július 31-én.

 

Ügyvédeik szerint a fogház elutasította a Tate fivérek áthelyezési kérelmeit. Az ügyészek viszont azt állítják, hogy megfelelő alvási körülményeik, étel- és vízellátásuk van, és további ellátmányt is kérhetnek.

 

A létesítményben a légkondicionáló rendszerrel is gondok voltak. A múlt hónapban a hőség miatt több bevándorló fogvatartott nem engedelmeskedett annak az utasításnak, hogy maradjon a cellájában. Emiatt összetűzés alakult ki a személyzettel, amely paprikaspray-t vetett be a rend helyreállítására.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?