Amerikában kattant a bilincs: a Tate fivérek útja Bukaresttől Miamiig
A Tate testvérek ellen felhozott új brit vádak önmagukban is megrázóak, de a román közvélemény számára egy másik kérdés legalább ennyire nyugtalanító. Hogyan lehetséges, hogy egy Romániában feltárt és nagy erőkkel vizsgált ügy végül külföldön került közelebb a tényleges felelősségre vonáshoz?
Az brit hatóságok kiadatási kérelme alapján az amerikai szövetségi rendfenntartók július 18-án Miamiban őrizetbe vették Andrew és Tristan Tate-et. Az angliai Koronaügyészség további 38 vádponttal egészítette ki az ellenük folyó eljárást, így a testvéreknek összesen 59 vádponttal kell szembenézniük, amelyek közül 42 Andrew Tate-et, 17 pedig Tristan Tate-et érinti. A feltételezett bűncselekményeket a vádhatóság szerint 2010 júliusa és 2017 augusztusa között követhették el, a sértettként azonosított nők száma pedig a korábbi háromról hétre emelkedett. A testvérek valamennyi ellenük megfogalmazott állítást tagadják, ezért büntetőjogi felelősségüket mindaddig nem lehet megállapított tényként kezelni, amíg arról jogerős bírósági ítélet nem születik.

A nyilvánosságra hozott iratok alapján az új brit vádpontok súlya és jellege jelentősen kiszélesíti a testvérek ellen folyó eljárást. Andrew Tate-et további hét rendbeli nemi erőszakkal, három, szexuális kizsákmányolás céljából folytatott emberkereskedelem megszervezésével vagy elősegítésével kapcsolatos cselekménnyel, valamint három testi sértéssel vádolják. A vádirati tételek között tizenkilenc olyan bűncselekmény is szerepel, amely gyermekekről készült szeméremsértő felvételekhez, illetve szélsőséges pornográf tartalmakhoz kapcsolódik. Tristan Tate ellen két további nemi erőszakra vonatkozó vádpontot, egy szexuális támadást, valamint három, szexuális kizsákmányolást szolgáló emberkereskedelem megszervezésével vagy elősegítésével összefüggő vádat fogalmaztak meg.
A kiadatási eljárás során nyilvánosságra került dokumentumok több nő részletes és rendkívül súlyos vallomását tartalmazzák. Egyikük azt állítja, hogy Andrew Tate 2015-ben - az Angliában lévő - bedfordi otthonában addig fojtogatta, amíg elveszítette az eszméletét, majd megerőszakolta. Egy másik nő beszámolója szerint egy manchesteri találkozón, egy eredetileg beleegyezésen alapuló szexuális együttlét során Tate olyan erővel szorította le és akadályozta a légzését, hogy attól tartott, meg fog halni. A dokumentumokban szereplő fojtogatás, eszméletvesztés, szexuális kényszerítés és fizikai erőszak leírásai a vádhatóság bizonyításra váró állításai, nem pedig jogerősen megállapított tények.
A miami szövetségi bíróság előtt megjelent testvérek jelezték, hogy vitatni kívánják a brit kiadatási kérelmet, így az amerikai eljárás várhatóan nem pusztán formális átadással folytatódik. A szövetségi bíróságnak ebben a szakaszban nem arról kell döntenie, hogy Andrew és Tristan Tate elkövette-e a terhükre rótt bűncselekményeket, hanem azt kell megvizsgálnia, hogy a brit kérelem megfelel-e a kiadatás jogszabályi és szerződéses feltételeinek. A londoni ügyészség a korábbi 21, valamint az újonnan engedélyezett 38 vádpont alapján egyaránt kéri a testvérek átadását.
A miami őrizetbe vétel azért jelent lényeges fordulatot, mert a Tate testvérek az elmúlt években annak ellenére folytatták nemzetközi médiatevékenységüket és üzleti hálózatuk működtetését, hogy több országban is büntető- és polgári eljárások indultak ellenük. Andrew Tate internetes hírnevét nagyrészt a férfiasságról, a nőkről és a társadalmi hierarchiáról tett szélsőséges kijelentései alapozták meg. Ezek a megszólalások jelentős követőtábort vonzottak hozzá a közösségi médiában, ugyanakkor komoly társadalmi és politikai bírálatokat is kiváltottak. A brit eljárás újabb fejleményei ezt a médiatörténetet háttérbe szorítják, és ismét a büntetőjogi vádakra, valamint az állítólagos sértettek vallomásaira irányítják a figyelmet. A Romániában évekkel korábban, nagy rendőrségi és médiavisszhang mellett elindított büntetőeljárás ezzel szemben már az érdemi tárgyalást megelőző bírósági szakaszban elakadt.
A Tate-ügy mint a román igazságszolgáltatás működési zavarának példája
A fivérek romániai büntetőügye 2022 decemberében kezdődött látványos házkutatásokkal és őrizetbe vételekkel, majd 2023-ban vádemeléssel folytatódott. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség emberkereskedelemmel, nemi erőszakkal és bűnszervezet létrehozásával vádolta meg Andrew és Tristan Tate-et, valamint két román nőt. A nyomozóhatóság azt állította, hogy a vádlottak nőket szerveztek be, érzelmi kapcsolat ígéretével befolyásolták őket, majd szexuális tartalmak előállítására és gazdasági kizsákmányolásra kényszerítették őket.
Az érdemi bírósági tárgyalás azonban azóta sem kezdődött meg, mert a bukaresti ítélőtábla 2024 decemberében súlyos eljárási problémákat állapított meg. A bíróság kifogásolta a vádirat egyes részeit, több bizonyíték törvényességét és felhasználhatóságát, majd visszaküldte az ügyet az ügyészségnek. A döntés nem jelentette sem a testvérek felmentését, sem a nyomozás végleges lezárását, szakmailag mégis komoly vereséget jelentett a román vádhatóság számára - véli a Deutsche Welle. Egy több éven át folytatott, nemzetközi figyelmet kiváltó nyomozás után ugyanis már az előzetes bírósági ellenőrzés során olyan hibák kerültek felszínre, amelyek megakadályozták az ügy érdemi tárgyalását.
Kapcsolódó
Bizonyítékok hiányában megalapozatlan lenne azt állítani, hogy a román bírák vagy ügyészek tudatosan a Tate testvérek büntetőjogi felelősségre vonását próbálták volna megakadályozni. Az eljárás alakulása ugyanakkor nehezen választható el a román igazságszolgáltatás szélesebb működési problémáitól, amelyekre az uniós intézmények is rendszeresen felhívják a figyelmet. Az Európai Bizottság 2026-os jogállamisági jelentése szerint nem történt érdemi előrelépés a vezető ügyészek kinevezését övező függetlenségi garanciák megerősítésében, és továbbra sem tekinthető kellően hatékonynak a bírák vagy ügyészek által elkövetett korrupciós bűncselekmények kivizsgálása. A jelentés szerint az igazságügyi reform felülvizsgálata szintén elakadt, holott a román rendszerben továbbra is tisztázatlan a szakmai függetlenség, a vezetői felelősség és az intézményi ellenőrzés egymáshoz való viszonya. A rendszerszintű problémákat tovább mélyíti az elévülési szabályok romániai alkalmazása, amelynek következtében az elmúlt években több korrupciós és gazdasági büntetőügy zárult le érdemi felelősségre vonás nélkül.
Andrew és Tristan Tate ügyében továbbra sincs jogerős ítélet, ezért a testvérek bűnösségét nem lehet előre kimondani. A román állam eljárási teljesítménye viszont ettől függetlenül értékelhető, hiszen az ügyészség többéves nyomozás után olyan vádiratot nyújtott be, amelyet a bíróság súlyos hibák miatt visszaküldött, a korábban elrendelt korlátozó intézkedéseket pedig fokozatosan enyhítették vagy megszüntették. Bukarestnek arra is választ kell adnia, miként fordulhatott elő, hogy egy Romániában megindított, évek óta húzódó ügyben végül a brit vádemelés és az amerikai őrizetbe vétel hozott újabb érdemi fordulatot. - összegezte a német lap.
CSAK SAJÁT