Öt embert még mindig nem találnak a leverkuseni robbanás után

Továbbra sem tudni, mi okozta a keddi robbanást a németországi Leverkusen vegyipari parkjában. A detonáció következtében két ember meghalt, több mint 30-an pedig megsérültek.

Öt embert még mindig keresnek, de a hatóságok szerint egyre kisebb az esélye, hogy élve megtalálják őket – hangzott el az M1 Híradójában.

Bár a keddi robbanás után kiadott riasztást mérsékelték, a helyi hatóságok továbbra is mindenkit fokozott óvatosságra intenek. Átmenetileg bezárták a város egyik népszerű közösségi kertjét is, ahol nagyobb mennyiségű pernyét találtak. A szakemberek szerint ugyanis a levegőbe került égéstermék komoly veszélyt jelenthet az egészségre.

 „Nagyon fontos, hogy minden gyanús anyagot és vegyületet alaposan megvizsgáljunk. Kérjük, hogy mindenki jelentse, ha bármi szokatlant észlel. Az elővigyázatosság életet menthet, ezért zártuk be a játszótereket. Függesszük fel a kerti munkát, és ha lehet, ne fogyasszunk a kertből származó gyümölcsöt és zöldséget” – figyelmeztetett Uwe Richrath a város polgármestere.

A 480 hektárnyi területet elfoglaló Chemparkban 70 vállalat állít elő csaknem ötezerféle vegyi anyagot. A gyártás során keletkező veszélyes hulladékot is az ipari park területén dolgozzák fel. Itt történt a kedd délelőtti robbanás, amely lángba borított egy 300 köbméteres oldószeres tartályt.

Az Észak-Rajna Vesztfália tartomány egész terültéről riasztott több száz tűzoltó több mint négy órán át küzdött a lángokkal. Végül sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz átterjedjen egy másik tartályra, amelyben 100 ezer liternyi, rendkívül gyúlékony veszélyes hulladékot tároltak.Nem ez az első ipari baleset a Chemparkban | Fotó: Agerpres/EPA

A tragédiában az üzem több mint 30 dolgozója megsérült, egyiküket válságos állapotban szállították kórházba. Egy ember a helyszínen meghalt, a mentőalakulatok kedd este egy második holttestet is találtak a romok között.

Az áldozatok száma tovább növekedhet, mivel többen eltűntek. Szerda délután még mindig kerestek öt embert, ám a mentőalakulatok vezetője szerint egyre kisebb az esélye annak, hogy életben találják őket.

Azt továbbra sem tudni, mi okozta a robbanást. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított előzetes vizsgálatot. A kölni rendőrség különleges nyomozócsoportja csütörtökön kezdi meg munkáját a helyszínen. Közben a tartományi környezetvédelmi hivatal közölte: a robbanás következtében olyan, dioxint és furánt is tartalmazó vegyület került a levegőbe, amely magas koncentrációban rákkeltő hatású. A vizsgálat végleges eredményét péntekre ígérik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A leverkuseni Chemparkban nem ez az első ipari baleset. 1980-ban megsemmisítésre váró, nagy mennyiségű folyékony hulladék robbant fel. A német sajtó szerint már akkor kiderült, hogy a hulladékfeldolgozó részleg kapacitásán felül működik. Az üzemben azóta kétszer is volt kisebb tűz, idén júniusban pedig két dolgozó sérült meg, amikor az egyik konténerből erősen mérgező anyag ömlött ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?